A képért előzetesen legfeljebb 90 millió dollárt vártak.
Az építészek is formálják az emberiség jövőjét + exkluzív videó
Különböző építészeti gondolatok egy helyen.
A képért előzetesen legfeljebb 90 millió dollárt vártak.
A The Cell Door, Robben Island (Cellaajtó, Robben-sziget) című grafika viaszkrétával készült 2002-ben és a Fokváros közeli sziget börtönének egy cellaajtaját ábrázolja, mely mögött a Nobel-békedíjas, apartheidellenes aktivista (1918-2013) éveken át politikai elítéltként raboskodott – közölte a Bonham aukciósház.
A rajz azon kevés alkotás egyike, amelyet a Dél-afrikai Köztársaság első fekete bőrű elnöke megtartott magának.
A képet lánya, Pumla Makaziwe Mandela örökölte, ő bocsátotta árverésre.
Amikor Mandela 1999-ben visszavonult a politikától, nem sok dolga maradt.
„A rajzolás apámnak kikapcsolódást jelentett. Megpróbált értelmet adni a múltnak. Ennek a munkának különös jelentősége volt számára, mert emlékeztette arra, hogy az ember a szabadságot nem veheti magától értetődőnek” – mondta a néhai elnök lánya.
Különböző építészeti gondolatok egy helyen.
A zene mellett tárlatvezetések is szerepelnek a programban.
A gyors növekedés részben annak köszönhető, hogy a koronavírus-járvány miatt számos forgatás leállt Hollywoodban.
Az eseménynek a Nemzeti Múzeum és a Múzeumkert ad helyet.
Hatalmas eső szakította ketté Magyarországot
Zelenszkij elindítja a harmadik világháborút
Lily meztelen combjaitól felforr a véred, terpeszben mutatja meg magát
A svédek még mindig biztosak benne: 251 ezer magyar életét megmenthették volna, ha az EU hagyja
Itt a vége? Még a képeket is törölte Sebestyén Balázs felesége
A kórházból üzent Robert Fico + videó
Megőrültek a svédek is
Sokan így rontják el a natúr csirkemellet: kihagyják az egyik fontos összetevőt
Magyar Péteren röhögött a Bálna, ilyen beszólást még nem kapott az újdonsült politikus + videó
Dörner György keményen kiállt Orbán Viktor mellet és Magyar Péter is megkapta a magáét
Csődöt jelentett, és az összes üzletét bezárja a magyarok egyik kedvenc ruhamárkája
Dárdai Pál marad Berlinben, elképesztő, meddig láncolja magához a Hertha
Különböző építészeti gondolatok egy helyen.
A zene mellett tárlatvezetések is szerepelnek a programban.
A gyors növekedés részben annak köszönhető, hogy a koronavírus-járvány miatt számos forgatás leállt Hollywoodban.
Az eseménynek a Nemzeti Múzeum és a Múzeumkert ad helyet.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.