„Szállj fel, szabad madár!”– István, a király a Hír TV-n

A Szélesvásznú történelem e hét szombat esti adásában a hazai rockopera és musicalrepertoár messze legsikeresebb darabjáról, az István, a királyról beszélget Zavaros Eszter és Csatári Bence vendégeivel. Az epizódban Sára Bernadette Jászai Mari-díjas színművész és Vikidál Gyula Liszt Ferenc-díjas magyar énekes, színész eleveníti fel emlékeit az ikonikus produkcióról, majd az is kiderül, kit és melyik szerepre választott ki elsőként Koltay Gábor filmrendező.

2023. 08. 16. 19:00
Szélesvásznú történelem a Hír TV-n Forrás: Hír TV
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az István, a király című rockoperát 1983. augusztus 18-án mutatták be több mint százezer ember előtt a városligeti szánkózódombon, amely ekkor kapta a Királydomb nevet, és ma már hivatalosan is így nevezik. A mű negyven éven keresztül nemzedékek számára jelentett és jelent ma is meghatározó élményt, monumentalitását és zsenialitását nemcsak az jelzi, hogy generációk fújják kívülről a szövegeit, hanem az is, hogy újabb és újabb rendezések születnek belőle. Legközelebb augusztus 19-én a Papp László Sportarénában látható a rockoperából készült dupla előadás, Novák Péter rendezésében.

Sára Bernadette és Vikidál Gyula, az őselőadás Gizellája és Koppánya. Forrás: Hír TV

A Hír TV aktuális epizódjában az 1983-as őselőadásról kérdezi Zavaros Eszter és Csatári Bence a Gizellát alakító Sára Bernadette-et, valamint a Koppányt megformáló Vikidál Gyulát.

A színésznő többek között arról mesél, hogy hat hónapos gyermeke mellől, családtagjai noszogatására ment el az István, a király castingjára, majd miután megkapta a szerepet, szembesült azzal, hogy nemcsak prózai színészként, hanem énekesként is helyt kell állnia, de végeredményben nagyon hálás, hogy szerepelhetett az előadásban.

A beszélgetésben kitérnek arra is, hogyan segítették egymást a zenészek és a prózai színészek, hiszen eltérő kvalitásokat kellett összehangolni. Vikidál Gyula rámutat, hogy kezdetben úgy érezte magát, mint egy vidéki focista, akinek NB I-es játékossá kellett válnia, de arról is mesél, miért volt emlékezetes a találkozása Novák Ferenc Tatával. 

Koltay Gábor filmrendező arról is mesél, hány forgatókönyv-variáns kötött ki a kukában, mielőtt megszületett a végleges verzió. Forrás: Hír TV

Zuhogó esőben kissé nehézkesen próbált a dombon a közel kétszáz összehívott táncos, amikor is Novák Ferenc Tata egy pocsolya közepén, az ingét levetve mutatta meg a tánclépéseket.

– Tátva maradt a szám – fogalmaz Vikidál Gyula, hozzátéve: az előadást elképzelhetetlen magasságba emelte a közönség, amelyben az is közrejátszik, hogy a darab minden magyar számára fontos történelmi pillanatot mutat meg.

A Szélesvásznú történelem epizódjának második felében a műsorvezetők Koltay Gábor filmrendezőt kérdezik többek között arról, hogy a Kádár-korszak utolsó évtizedében hogyan születhetett meg, majd válhatott óriási sikerré ez az előadás.

A műsorból kiderül az is, hogy Nemeskürty István hány forgatókönyv-variánst söpört le az asztalról, és az is, miért szerepelt az előadás plakátján az Óbudai Amfiteátrum. Szombat este tehát érdemes lesz a tévéképernyők elé ülni: a Szélesvásznú történelem epizódját követően az István, a király várja a nézőket!

 

Borítókép: A Szélesvásznú történelem műsorvezetői és meghívott vendégei (Forrás: Hír TV)

 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.