Csaknem tizenhárommilliárd forinttal támogatja a kulturális életet az NKA

A tavaly kiírt, de idén megvalósuló programokra, a Magyar géniusz program keretében és a Petőfi 200 Ideiglenes Kollégium programjain keresztül kilencmilliárd forint támogatást, a nyár folyamán a hazai művészeti élet által széles körben várt pályázatokon további több mint négymilliárd forintot fordíthatnak a művészek alkotásaik, programjaik megvalósítására. Az NKA által korábban megítélt támogatások kifizetése is befejeződött.

2023. 09. 19. 18:40
Basszusgitár Fotó: Huszár Gábor Forrás: Kisalföld
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– A kulturális élet az egész országhoz hasonlóan soha nem látott kihívásokkal kénytelen szembenézni, ebben a helyzetben pedig különösen fontos, hogy az NKA biztos támasza legyen a kultúra szereplőinek – mondta Búsa Balázs, a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) alelnöke a szervezet közleménye szerint. A jogdíjakból és az ötös lottó szerencsejáték játékadójának kilencven százalékából gazdálkodó NKA a nyári fesztiválokra gondolva soron kívül már megjelentette a kulturális fesztiválok támogatását célul kitűző felhívását, amelynek eredményeként több mint 330 millió forintot ítélt oda az illetékes kollégium. 

Jankovics Marcell emblematikus figurája, Fehérlófia képe az NKA épületének falán
Jankovics Marcell emblematikus figurája, Fehérlófia képe az NKA épületének falán (Fotó: Mirkó István)

A Kulturális Fesztiválok Kollégiuma pályázatát követően elsőként a nép-, valamint a képzőművészettel foglalkozóknak, a közművelődés és az iparművészet területén tevékenykedőknek, illetve a Hangfoglaló program kapcsán a könnyűzenészeknek hirdette meg pályázatait az alap, a Könyvtárak és Levéltárak Kollégiuma pedig idén is meghívásos pályázattal segíti folyóiratok könyvtárakba juttatását. 

 

Jankovics Marcell emblematikus mesefigurája előtt is tiszteleg az NKA 

A felhívások sokasága mellett az NKA fontosnak tartja méltóképpen megünnepelni fennállásának 30. évfordulóját is, amely során májusban indult útnak a jubileumi programsorozat Jankovics Marcell korábbi NKA-elnök emléke előtt tisztelegve. 

– Rá emlékezve úgy döntöttünk, hogy a budapesti székházunk tűzfalát emlékfallá alakítjuk emblematikus mesefigurája, a Fehérlófia alakjának művészi megfestésével. Ezzel egyúttal tisztelgünk az egykori elnök és az ország legmeghatározóbb kultúrfinanszírozó intézményének harmincéves fennállása előtt – árulta el Bús Balázs, az NKA alelnöke.

 

Harminc éve a kulturális életben

A rendszerváltás legfontosabb kulturális vívmányaként létrejött alap az elmúlt harminc éve alatt kiszámíthatóságot teremtett a kulturális életben, a támogatott pályázatok több tízezres köre az évek folyamán olyan sikertörténetet írt, amelyről csak álmodni mertek az alapítók 1993-ban

 – fogalmazott Bús Balázs. 

Kifejtette: mindez köszönhető annak, hogy az elmúlt évtizedekben az NKA figyelemmel kísérte a társadalmi változásokat, reagálva azokra olyan támogatási struktúrát formált, amely a kulturális programtámogatások fölötti döntésekbe a művészeti ágak legjelentősebb képviselőit is bevonta.

Meghirdette pályázatait a Zeneművészet, a Könyvkiadás, a Szépirodalom, a Színházművészet Kollégiuma is, ahogy a többi grémium is sorra jelentette meg pályázatait a www.nka.hu oldalon keresztül. 

Mindezeken túl a Kulturális és Innovációs Minisztérium is meghirdette az évek óta sikerrel futó, a néptánc- és népzenei együttesek, valamint a népdalkörök támogatását célul kitűző Csoóri Sándor-program pályázatait, valamint a vallási, könnyűzenei előadók és zenekarok támogatására kiírt felhívásokat is, melyek a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő (www.nktk.hu) honlapján voltak elérhetők.  

Borítókép: A könnyűzenészeket is segítik az NKA támogatásai (Fotó: Kisalföld/Huszár Gábor)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.