Valamirevaló nemzet nem lehet meg erős nemzeti öntudat nélkül, amihez pedig nem árt, ha akad a nemzet raktárkészletén néhány markáns és vonzó hős. Főképp olyan hősökre lehet szüksége alkalomadtán, szűkös és alantas időkben a nemzetnek, akik a maguk korában példát mutattak, és jeles hőstetteket hajtottak végre. Olyan hőstetteket, amelyek mondjuk megoltalmazták a nemzetet, annak területét, vagy dicsőséget szereztek neki, vagy épp hódítás révén gyarapították a hazát. De lehet olyan hőse is a nemzetnek, aki feláldozta tulajdon életét a honnak oltárán, aki személyes példamutatásával örök irányt szabott jobb sorsra érdemes nemzete minden tagjának. Egyszerű ez, mint az egyszeregy.
Izgatott lelkű látnok és telivér forradalmár
Százhuszonöt éve halt meg Perczel Mór.