A videokonferencia után az elnök hangsúlyozta: szeretné, ha a szurkolók visszatérnének a stadionokba és az arénákba, de ehhez kapcsolódva időpontot nem említett.
Sportvezetőkkel egyeztetett az elnök a folytatásról
Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke a legnagyobb amerikai sportligák képviselőivel egyeztetett a koronavírus-járvány hatásáról.
Amint lehetőség lesz rá, a szurkolók vissza akarnak térni az arénákba, hogy lássanak kosárlabdát, baseballt, futballt és hokit – mondta Trump.
A megbeszélésén az NBA, az NHL, az NFL és az MLB mellett más sportágak is képviseltették magukat, de az ott elhangzottakat nyilvánosan egyik szervezet sem kommentálhatta.
Sajtóinformációk szerint a ligák tájékoztatták az elnököt, hogy ahol megszakították a szezont vagy az előidénynél jártak (NBA, NHL, MLB), ott több tervet is kidolgoztak már a folytatásról, de a közegészségügyi tisztviselők jóváhagyása nélkül nem indulhatnak újra.
Trump közölte, hisz abban, hogy az NFL-szezon a terveknek megfelelően elkezdődhet szeptember 10-én. Kalifornia kormányzója, Gavin Newsom ugyanakkor ezt túlságosan optimista véleménynek tartotta a jelenlegi amerikai járványhelyzetet figyelembe véve.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNeuer hősből antihős lett, a Real döntős, pedig a 87. percben még kiesésre állt
A Borussia Dortmund után a Real Madrid jutott a Bajnokok Ligája fináléjába.
Ezt a csatát a lilák nyerték a Ferencváros ellen
Az UVSE története nyolcadik bajnoki diadalát aratta, ezzel beérte a Dunaújvárost az örökrangsor második helyén.
Szoboszlai nagy bejelentése: egy világmárka hálójába került, étlapon lesz
A „Domi meal” június 4-én lesz először elérhető a McDonald’s magyarországi éttermeiben.
Marozsán veresége után izgalmas kérdés, hogy ennek milyen következménye lesz
A magyar játékos tavaly szenzációt okozott Rómában, ma az első meccsén búcsúzott.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Orbán Viktor telefonon tárgyalt az ukrán elnökkel
Egyetlen nukleáris rakéta képes lenne elpusztítani egész Budapestet
„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence
Arcátlan kettős mérce Brüsszel részéről: Tusk miatt lezárnák a 7-es cikkely szerinti eljárást Lengyelországban
Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz
Jogász és a MÁV is reagált Magyar Péterék vasúti kocsis esetére
A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak
Vinícius Júnior: Mi sosem adjuk meg magunkat; De Ligt: Kegyetlen a labdarúgás
Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború
Egyetlen rakéta képes lenne elpusztítani a fővárost + videó
Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)
KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)
Címoldalról ajánljuk