– A környéken, ahol lakom, van élet az utcákon, jönnek-mennek az emberek, és ahogy látom, nem veszik annyira komolyan a vírust. Torinóban szerintem már mindenkinek elege van ebből a helyzetből – osztotta meg lapunkkal tapasztalatait Horváth Krisztofer, aki az olimpiai stadion szomszédságában lakik, amelyet a Torino FC használ.
Torinóban már mindenkinek elege van a vírusból
Kedd este Torinóban lép pályára a Ferencváros a Juventus elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen. A város a vörös zónába tartozik az olasz járványügyi hatóság besorolása szerint, azaz kijárási tilalom van érvényben napközben is. A Torino FC magyar labdarúgóját, Horváth Krisztofert kérdeztük a helyi viszonyokról.
A 18 éves középpályás szeptember végén szerződött a kisebbik torinói klubhoz a SPAL-tól, amely az előző idény végén kiesett a Serie A-ból. Az évad hajrájában Horváth debütált az olasz élvonalban, júliusban éppen a Torino ellen mutatkozott be csereként, majd még két további találkozón kapott lehetőséget. Új csapatában egyelőre a tartalék együttessel készül, de alig néhány meccsen lépett pályára, aztán karanténba került, majd felfüggesztették a bajnokságot, amely a tervek szerint december elején indulhat újra.
– Három hete átestem a fertőzésen, amikor nyolc csapattársam is koronavírusos lett – árulta el Horváth. – Nem voltak tüneteim, de két hétig otthon kellett maradnom. Aztán negatív lett a tesztem, és újra járhattam edzésekre. Amikor válogatott meccsek vannak, és a felnőtt csapat több játékosa távol van, engem is fel szoktak hívni az első kerethez. A múlt héten is így lett volna, egymás elleni meccs szerepelt a programban, amihez több fiatalt is kikértek, köztük engem is. Előtte teszteltek minket, és megint pozitív lettem, úgyhogy nem mehettem. Állítólag már nem fertőzök, úgyhogy ezúttal járhatok edzésekre, de ma újabb teszt vár rám.
Bár sokan mozognak az utcákon Horváth elmondása szerint, ő csak ételért vagy az edzések miatt mozdul ki a lakásból. – Van egy étterem, ahol osztják az ebédet az utánpótlás-játékosoknak, oda szoktam eljárni. Amikor karanténban voltam, akkor a csapat közeli kollégiumának felügyelője segített a bevásárlásban, ha kellett – tudtuk meg tőle.
A fiatal játékos néhány éve még a Real Madridnak szurkolt, amelyben a fénykorát élte, de mostanra kissé megkopott a rajongása iránta. – Nem hoz lázba, hogy a Juventusban van, és egy városban élünk. Torinóban amúgy sem tapasztalom a nagy őrületet miatta, de az egyértelmű, hogy sokkal többen követik a Serie A-t, amióta itt játszik – árulta el Horváth.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezSzoboszlai Dominik ezt üzente a távozó Kloppnak
A magyar középpályás egy idényen keresztül dolgozhatott együtt a német vezetőedzővel.
Verstappen összetört, Leclerc Ferrari-győzelmet vizionál
Norris úgy látta, nem sikerült megtalálniuk a megfelelő beállításokat, ezért nem nyert vasárnap.
Klopp „elkottyintotta” a Liverpool bejelentését + videó
Vasárnap minden a német edzőről szólt Liverpoolban, de ő mással is meg akarta osztani a reflektorfényt.
Így ritkán látni Guardiolát! A könnyeivel küzdött, amikor Kloppról kérdezték + videó
A német edző lemondása nem csak a Liverpool szurkolóit érintette érzékenyen.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Orbán Viktor meglepett egy idős házaspárt
Meghalt Varga Szilvia
A legjobb ebédek csirkemellből hétvégére: 12 recepttel segítjük a készülődést
Varsóban betiltották a keresztek közintézményekben való elhelyezését
Katalin hercegné végre személyesen adott hírt magáról
Volt kitől örökölnie: Michael Phelps fia élete első úszóversenyén tönkreverte a mezőnyt
Óriási razzia volt a belvárosban, megvan kiket kaptak el
Nincs kegyelem: a Fradi-szurkolók üzentek a távozó Dejan Sztankovicsnak
Szoboszlai is tátott szájjal hallgatta Klopp öltözői beszédét + videó
Ezért zuhanhatott le az iráni elnök helikoptere
Ő a verőcei hajóbaleset egyik áldozata, gyászba borult az internet
Újabb lépés a világháború felé, titokban érkezhetnek Ukrajnába a NATO-katonák + videó
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezSzoboszlai Dominik ezt üzente a távozó Kloppnak
A magyar középpályás egy idényen keresztül dolgozhatott együtt a német vezetőedzővel.
Verstappen összetört, Leclerc Ferrari-győzelmet vizionál
Norris úgy látta, nem sikerült megtalálniuk a megfelelő beállításokat, ezért nem nyert vasárnap.
Klopp „elkottyintotta” a Liverpool bejelentését + videó
Vasárnap minden a német edzőről szólt Liverpoolban, de ő mással is meg akarta osztani a reflektorfényt.
Így ritkán látni Guardiolát! A könnyeivel küzdött, amikor Kloppról kérdezték + videó
A német edző lemondása nem csak a Liverpool szurkolóit érintette érzékenyen.