Nem mindenki reagált gyorsan, de szép lassan kiderül, hogy a teniszvilágból nagyon kevesen támogatják Wimbledont. A füves pályás Grand Slam-tornán nem indulhatnak az orosz és a fehérorosz teniszezők az ukrajnai háború miatt.
Wimbledon egyedül maradt, záporoznak a kritikák
Miután az idei wimbledoni tenisztornáról és annak angliai felvezetőversenyeiről kitiltották az orosz és fehérorosz teniszezőket, a többi verseny szervezői is válaszút elé értek. A teniszvilág nagy része azonban a döntés ellen foglalt állást.
Novak Djokovics az elsők között szólalt fel a döntés ellen, de azóta többen követték. Az elmúlt napokban olyan sokszoros Grand Slam-bajnokok szólaltak meg, mint Andy Murray és Mats Wilander.
– Ez a döntés nagyon igazságtalan az orosz sporttársaimmal szemben – mondta a huszonegyszeres GS-bajnok Nadal. – Nem az ő hibájuk az, ami Ukrajnában történik. Sajnálom, hogy Wimbledon ezt a döntést hozta, noha a kormány nem kényszerítette ezt rá a tornára.
Még a britek kedvence, Andy Murray sem állt be a döntés mögé, bár a kétszeres wimbledoni bajnok igyekezett nagyon diplomatikusan fogalmazni.
– Nem támogatom játékosok kitiltását, bár nem gondolom, hogy én tudom a jó megoldást. Beszéltem orosz és ukrán játékosokkal is. Nagyon sajnálom azokat, akik nem indulhatnak, és megértem, ha ezt igazságtalannak tartják. De ismerem a Wimbledonban dolgozókat és az ő nehéz helyzetüket is – fogalmazott Murray.
További Sport híreink
Mats Wilander, a svédek hétszeres Grand Slam-bajnoka egy korábbi, évtizedeken át tartó szankcióhoz hasonlította az oroszok kitiltását, és nem gondolja, hogy Danyiil Medvegyevék feladata lenne politikai változásokat előidézni.
– Egy orosz gyerek, aki Oroszországban nőtt fel, és hirtelen abba a helyzetbe kerül, hogy meg kell döntenie a kormányt, vagy ki kell mennie az utcára egy táblával, amin ez áll: „Szerintem az orosz kormány rosszul cselekszik…” Úgy értem, ez teljesen igazságtalan az orosz játékosokkal szemben. Szörnyen érzem magam miattuk, és még szörnyűbben érzem magam a fehérorosz játékosok miatt – fogalmazott Wilander, aki szerint az oroszok kitiltása nem oldja meg az ukrajnai háború problémáit, ahogy annak idején az apartheid rendszert sem a dél-afrikai sportolókkal szembeni szankciók döntötték meg a svéd szerint.
A tenisztornákért felelős két szervezet, az ATP és a WTA már korábban elítélte Wimbledon döntését, és akkor a jelenleg zajló madridi torna idejére ígértek további válaszlépést a füves pályás Grand Slam-tornával szemben, de ezen a téren egyelőre nem tettek hivatalos bejelentést.
Szintén nem adott ki közleményt a következő Grand Slam-torna, a május 22-én rajtoló Roland Garros, de a francia teniszszövetség elnöke, Gilles Moretton múlt héten tett nyilatkozata alapján az orosz és a fehérorosz játékosok indulhatnak majd Párizsban, ugyanúgy semleges színekben, ahogy az ATP- és a WTA-versenyeken.
További Sport híreink
Borítókép: Wimbledon (Fotó: AELTC/Ben Queenborough)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezA Fehérvár edzője kirohanása: Egy géniusz döntött a sorsunkról
A Vidi két gólját is lesre hivatkozva érvénytelenítették a Diósgyőr ellen.
Federer és Nadal újra együtt, szóba került az arrogancia is
A két teniszklasszis különleges helyszínen ült le egymás mellé.
A Fradi kapusa egy megoldást lát az Újpest elleni derbin
A Groupama Arénában ér véget az NB I szezonja.
A Liverpool kudarcát ünnepli a csodában reménykedő Arsenal
A Manchester City páholyból várja a Premier League végjátékát.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Magyar Péter újra fenyegetőzött: káoszt és erőszakot akar
Zelenszkij elindítja a harmadik világháborút
Személyiségteszt: éned legmélyebb titkát fedi fel az, hogy mit látsz meg ezen képen - teszteld, ha mered
Világbotrány: Kocsis Máté internetblokkolót talált Deutsch Tamás széke alatt! (VIDEÓ)
Itt a vége? Még a képeket is törölte Sebestyén Balázs felesége
Egymásnak estek a felek az ATV-ben a Fico elleni merénylet ügyében (VIDEÓ)
Dörner György keményen kiállt Orbán Viktor mellet és Magyar Péter is megkapta a magáét
Máris megvan a Bayern München új edzője?
Ez gyors volt: az Alkotmányvédelmi Hivatal elé került Szijjártó Péter és a 444 csörtéjének ügye
Magyar Péteren röhögött a Bálna, ilyen beszólást még nem kapott az újdonsült politikus + videó
Magyar Péter kemény üzenetet kapott a miniszterelnök politikai igazgatójától
Csődöt jelentett, és az összes üzletét bezárja a magyarok egyik kedvenc ruhamárkája
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezA Fehérvár edzője kirohanása: Egy géniusz döntött a sorsunkról
A Vidi két gólját is lesre hivatkozva érvénytelenítették a Diósgyőr ellen.
Federer és Nadal újra együtt, szóba került az arrogancia is
A két teniszklasszis különleges helyszínen ült le egymás mellé.
A Fradi kapusa egy megoldást lát az Újpest elleni derbin
A Groupama Arénában ér véget az NB I szezonja.
A Liverpool kudarcát ünnepli a csodában reménykedő Arsenal
A Manchester City páholyból várja a Premier League végjátékát.