Halovány Mercedes, ráadásul, „pattogó” autó és emiatt kínzó hátfájás ide vagy oda, legutóbb Montrealban megszerezte idei második dobogós helyezését, a Kanadai Nagydíjon ugyanúgy harmadikként zárt, mint a Formula–1-es szezont még márciusban nyitó bahreini futamon. A hétszeres világbajnok az összetettben csupán a hatodik helyen áll, csapattársa, George Russell is megelőzi, aki a negyedik. A hét végén jön a Brit Nagydíj, előtte pedig Hamilton most a jótékonykodásával került be a hírekbe.
Lewis Hamilton az első, Mohamed Szalah a második Angliában
A Mercedes pilótája az elmúlt hónapokban 23 millió eurót adományozott jótékonysági célokra.
A már 37 éves pilóta, aki hangosan küzd a rasszizmus ellen és az LMBTQ-közösség támogatója, amit sokak felháborodását kiváltva a Formula–1-ben is harsányan propagál, a The Sunday Times beszámolója szerint az elmúlt hónapokban 23 millió eurót adományozott jótékonysági célokra. Elsősorban fiatalok számára, az oktatásuk és a foglalkoztatásuk támogatására. Hamilton nettó vagyonát körülbelül 350 millió euróra becsülik, ami azt jelenti, hogy teljes vagyonának 6,5 százalékát adományozta el.
Ezzel Hamilton az ötödik helyet foglalja el az Egyesült Királyság legnagyobb „jótevőinek” listáján. A rangsorban a sportolók között ő áll az első helyen, a második pedig Mohamed Szalah, a Liverpool labdarúgója, aki az összesített rangsorban a nyolcadik. A 47 millió euróra becsült nettó vagyonnal rendelkező egyiptomi futballista a közelmúltban mintegy hárommillió eurót adományozott egészségügyi szervezeteknek. Ezzel ő a vagyona 6,3 százalékát adományozta el, ami tehát arányában éppen olyan mértékű, mint Lewis Hamilton jótékonykodása.
Borítókép: Lewis Hamilton egyelőre gyengébben teljesít, mint George Russell (Forrás: Twitter/Mercedes–AMG Petronas F1 Team)
További Sport híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezA németek „pazarlása” bizonyítja Marco Rossi igazát az Eb előtt
Összeállították a német válogatottat, amely biztosan nem lép pályára a hazai rendezésű Eb-n.
Oda a Cigánykirály veretlensége, ezzel magyarázta
Huszonnégy éve nem volt arra példa a profikbokszban, amit most Olekszandr Uszik elért.
Gazdag Dániel már Suárezre és Messire is veszélyes + videó
A Philadelphia Union támadó középpályása megállíthatatlan az idényben.
Rajtbüntetés az élmezőnyben, Verstappen meglepő reakciója
Az imolai kvalifikáción a háromszoros világbajnok által nem várt eredmény született.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Menczer Tamás: Ez történik! - videó
Ukrajna bármit megengedhet magának?
Fotón a halálos dunai balesetben érintett hajó
Kevesebb mint egy év alatt dupláztak, akik ide fektettek be
Mit látsz meg először a képen? Érdekes dolgokat árul el a személyiségedről
Ezt mondta a merénylő Robert Ficónak, mielőtt meghíúzta a ravaszt + videó
Zelenszkij elindítja a harmadik világháborút
Serie B: őrült meccsen jutott a rájátszás elődöntőjébe a Catanzaro
A Liverpool kudarcát ünnepli a csodában reménykedő Arsenal
Az összes pénzét ellopják, ha felveszi a telefont, amikor erről a számról hívják
Csődöt jelentett, és az összes üzletét bezárja a magyarok egyik kedvenc ruhamárkája
Súlyos hajóbaleset történt Verőcénél + videó
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezA németek „pazarlása” bizonyítja Marco Rossi igazát az Eb előtt
Összeállították a német válogatottat, amely biztosan nem lép pályára a hazai rendezésű Eb-n.
Oda a Cigánykirály veretlensége, ezzel magyarázta
Huszonnégy éve nem volt arra példa a profikbokszban, amit most Olekszandr Uszik elért.
Gazdag Dániel már Suárezre és Messire is veszélyes + videó
A Philadelphia Union támadó középpályása megállíthatatlan az idényben.
Rajtbüntetés az élmezőnyben, Verstappen meglepő reakciója
Az imolai kvalifikáción a háromszoros világbajnok által nem várt eredmény született.