Kínos vereséget szenvedett a múlt héten a Sopron Basket a női Euroligában. Hazai pályán kikapott a csoport utolsó előtti helyén álló francia Basket Landestől 62-59-re, azaz hatvan pontig sem tudott eljutni a Novomatic Arénában. Ezzel roppant nehéz helyzetbe sodorta saját magát, mert az elsőről lecsúszott a negyedik helyre, és szerda este úgy tűnt, nyernie kellett volna a már továbbjutott és nagyon erős olasz Schio otthonában – ráadásul nem is csak a jobb pozícióért, hanem az életben maradásért.
Kikaparták a gesztenyét a magyar címvédőnek az Euroligában
Nagyon közel állt a kieséshez a női kosárlabda Euroliga címvédője, a Sopron Basket. Gyengén, szétesően, rengeteg hibával, mentálisan is rosszul kosárlabdázva súlyos vereséget szenvedett az olasz Schio otthonában, ám a 81-50-es kudarc ellenére a negyedik helyen továbbjutott a kieséses szakaszba, mert a két spanyol csapat összecsapásán a Perfumerias Avenida legyőzte a magyar bajnok nyakában lihegő Gironát.
A Sopron Basket a kontinens elitsorozatának a címvédője, és felsejlett, hogy nem éli túl a csoportkört. Újabb vereség esetén ha a két spanyol csapat, a Perfumerias Avenida és Girona mérkőzését az előbbi otthonában az utóbbi nyeri meg, akkor a soproniak számára a vártnál jóval hamarabb ér véget az Euroliga, pedig 2018 óta egyszer sem hiányoztak a négyes döntőből, és az aranyérem mellett egy ezüstöt is fel tudnak mutatni – ez volt a helyzet a kezdés előtt. Természetesen több variáció is létezett, első már nem lehetett a magyar bajnok, de második igen, viszont mint láttuk, ki is eshetett.
Az első negyedben nagyon sokáig csak Jelena Brooks tudta tartani a lépést a Schióval, rajta kívül senki sem talált az ellenfél gyűrűjébe, ráadásul az olaszok több támadó lepattanót szerezve éltek a második eséllyel. Turner Yvonne egy triplával, majd egy duplával segített Brooksnak, majd egy sajátos húzd meg, ereszd meg játék kezdődött el: a hazai csapat elhúzott hét-kilenc ponttal, majd a Sopron utolérte. A magyar bajnok védekezése a második negyedre sokat javult, ám támadásban rengeteg ki nem kényszerített hibát követett el, a dobóformája pedig kimondottan pocsék volt.
A nagyszünet előtt 27-27-et is mutatott az eredményjelző, ám a soproniak újra elügyetlenkedtek néhány akciót, így a forduláskor 36-29-re vezetett a Schio. Ekkor a a Perfumerias Avenida is vezetett kilenc ponttal, azaz a Sopron továbbjutásra állt, de csak a negyedik helyen, és ugye, hátravolt mindkét helyszínen egy félidő. Ez azonban nem a magyar csapaté volt. Eladott labdák, kimaradt könnyű dobások, amit az ellenfél jól használt ki, ráadásul a védekezés sem működött. A hazai csapat szép lassan elhúzott, a soproniaknál egész egyszerűen nem volt, aki pontot dobjon…
Tízen felül állandósult a különbség, majd a negyedik negyedben ez felment húszon túlra is. Az tehát kiderült, hogy a Sopron önerőből nem tud továbbjutni, kellett hozzá a két spanyol meccsén a Girona veresége. Az utolsó negyednek nem volt jelentősége, ám
rossz volt látni, hogy a magyar bajnok mennyire szétesett mentálisan is, és címvédőhöz méltatlanul mennyire könnyen megadta magát. Nem akadt egyetlen kiemelkedő teljesítmény sem, és ennek csak súlyos vereség lehetett a vége, 81-50-re nyert a Schio.
Ennek ellenére a Sopron Basket éppen befért a négy továbbjutóba, mert a Perfumerias Avenida megtette azt a szívességet neki, hogy 74-66-ra legyőzte a Gironát. A magyar bajnok megúszta a kiesés szégyenét, de ezzel a formával és mentalitással esélye sem lehet a negyeddöntőben a világklasszisokkal megerősített Fenerbahce ellen.
A másik két magyar csapat, a Diósgyőr és Szekszárd már tét nélkül játszott az utolsó fordulóban, egyikük sem juthatott tovább, és mindketten vereséget szenvedtek.
Euroliga, csoportkör, 14. (utolsó forduló), A csoport: Szekszárd–Polkowicze (lengyel) 76-94 (20-25, 22-23, 14-20, 20-26), a Szekszárd a csoport 7. helyén végezve nem jutott tovább; B csoport: Basket Landes (francia)–DVTK Hun-Therm 72-63 (14-17, 12-11, 22-19, 24-16), Sopron Basket–Schio (olasz) 81-50 (21-16, 15-13, 27-15, 18-6), a csoport végeredménye: 1. Mersin 24, 2. Schio 24, 3. Perfumerias Avenida 23, 4. Sopron 22, 5. Girona 21, 6. DVTK Hun-Therm 20, 7. Basket Landes 18, 8. Mechelen 16.
Borítókép: A soproni Jelena Brooks csak az első negyedben tudott pontokat szerezni (Fotó: fiba.com)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezBudapesten csaphat össze a Fradi két korábbi ellenfele az európai kupadöntőben
Az UEFA váratlanul a Puskás Arénába hozhatja az Európa-konferencialiga döntőjét.
Anyagilag jobban jár, ha veszít a Real Madrid ellen a BL-döntőben a Dortmund
Hihetetlen, de ráfizetés lenne a németeknek, ha nyernének a BL-döntőben a spanyol sztárklub ellen.
Csapás a magyarok ellen is készülő német válogatottnak az Eb előtt
Sérülést jelentett be a Bayern München: a német válogatott támadó már nem léphet pályára a szezonban.
A Real–Bayern meccs bíróbotránya a magyar válogatott Eb-csoportjára is kihat
Valóban részrehajló volt Szymon Marciniak a BL-elődöntőben? Ennek máris súlyos következménye lehet.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Az ügyészség azt akarja, hogy Gyárfás súlyosabb ítéletet kapjon, és kerüljön azonnal börtönbe
Amerikai figyelmeztetés és irigykedés – így számolt be a nyugati sajtó a kínai elnök látogatásáról
Íme Nostradamus hátborzongató jóslata: ő ül idén Károly király trónjára
Fordulat: mégis beengedhetik a magyarokat a Talgo vonatgyártóba
Selena Gomez így reagált a hírre, hogy érkezik az első Bieber-baby
Ez várhat Szoboszlaira a Liverpoolban
Poloska Péter a Mónika show-ban! - itt vannak a legújabb Magyar Péter-mémek
Ez ám a meglepetés! Cristiano Ronaldo visszatérhet Európába
Békemenet lesz június 1-jén
Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)
Új állatfajt fedezett fel a fővárosban Szentkirályi Alexandra
Klopp vallomása az utolsó idényéről: Bánom, hogy…
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezBudapesten csaphat össze a Fradi két korábbi ellenfele az európai kupadöntőben
Az UEFA váratlanul a Puskás Arénába hozhatja az Európa-konferencialiga döntőjét.
Anyagilag jobban jár, ha veszít a Real Madrid ellen a BL-döntőben a Dortmund
Hihetetlen, de ráfizetés lenne a németeknek, ha nyernének a BL-döntőben a spanyol sztárklub ellen.
Csapás a magyarok ellen is készülő német válogatottnak az Eb előtt
Sérülést jelentett be a Bayern München: a német válogatott támadó már nem léphet pályára a szezonban.
A Real–Bayern meccs bíróbotránya a magyar válogatott Eb-csoportjára is kihat
Valóban részrehajló volt Szymon Marciniak a BL-elődöntőben? Ennek máris súlyos következménye lehet.