– Búcsút mondok a futballnak, de nem nektek. Amikor először érkeztem Milánóba, boldogságot adtatok nekem, amikor másodjára, akkor szeretetet. Tárt karokkal fogadtatok és otthon éreztem magam. Mindig a Milan szurkolója leszek – mondta a klub szurkolóinak érzelmes beszédében a 41 éves csatár.
Zlatan Ibrahimovic elérzékenyülve jelentette be visszavonulását + videó
Bejelentette visszavonulását Zlatan Ibrahimovic, az AC Milan svéd labdarúgója az olasz bajnokság vasárnapi zárását követően.
Ibrahimovic alig játszott az utolsó idényében, mivel egy évvel ezelőtti térdszalagműtétje után február végén tért vissza, de márciusban ismét megsérült. Előtte viszont az Udinese ellen betalált, amivel 41 évesen és 166 naposan minden idők legidősebb gólszerzője lett a Serie A-ban.
Az erős fizikumáról és akrobatikus góljairól is ismert sztár a Malmöben kezdte profi pályafutását, majd olyan világhírű együttesekben futballozott, mint az Ajax Amsterdam, a Juventus, az Internazionale, az FC Barcelona, az AC Milan, a Paris Saint-Germain, a Manchester United és a Los Angeles Galaxy. Volt holland, olasz, spanyol és francia bajnok is, a nagy nemzetközi trófeák közül a Bajnokok Ligáját nem tudta begyűjteni, de az Európa-ligában csúcsra ért, és az európai Szuperkupát is elhódította aktuális csapatával.
További Sport híreink
A svéd válogatottban 122 találkozón 62-szer volt eredményes, a 2012 novemberében az angolok elleni világbajnoki selejtezőmérkőzésen ollózott góljával pedig kiérdemelte az év legszebb találatáért járó Puskás-díjat is.
Az AC Milan hivatalos YouTube-csatornája egy felvételt is közzétett Ibrahimovic búszúztatásáról.
Borítókép: A búcsúzó Zlatan Ibrahimovic. (Forrás: Matteo Bazzi/EPA)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezFederer és Nadal újra együtt, szóba került az arrogancia is
A két teniszklasszis különleges helyszínen ült le egymás mellé.
A Fradi kapusa egy megoldást lát az Újpest elleni derbin
A Groupama Arénában ér véget az NB I szezonja.
A Liverpool kudarcát ünnepli a csodában reménykedő Arsenal
A Manchester City páholyból várja a Premier League végjátékát.
Dzsudzsák kezezett, egy Eb-kerettag duplázott, VAR-dráma: kialakult az NB I dobogója + videó
A Puskás Akadémia szurkolói nem a saját csapatuk meccsén izgultak legjobban.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Mutatjuk, milyen lesz az idő pünkösdkor
Csődöt jelentett, és az összes üzletét bezárja a magyarok egyik kedvenc ruhamárkája
Házasság első látásra: özönlenek a gratulációk Petra és Andris bejelentése miatt
Egymásnak estek a felek az ATV-ben a Fico elleni merénylet ügyében (VIDEÓ)
Mi legyen az ebéd? 3 nap, 3 menüsor a pünkösdi hétvégére
Ebben a magyar városban nyílik a legújabb KFC – felkészül a Burger King
Magyar Péteren röhögött a Bálna, ilyen beszólást még nem kapott az újdonsült politikus + videó
Tovább él a női 3x3-as kosárválogatott olimpiai álma
Magyar Péter kemény üzenetet kapott a miniszterelnök politikai igazgatójától
Azonnali intézkedést rendelt el a Nébih, nagyon megbetegszik, ha ezt a táplálékkiegészítőt elfogyasztja
Dörner György keményen kiállt Orbán Viktor mellet és Magyar Péter is megkapta a magáét
Ez gyors volt: az Alkotmányvédelmi Hivatal elé került Szijjártó Péter és a 444 csörtéjének ügye
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezFederer és Nadal újra együtt, szóba került az arrogancia is
A két teniszklasszis különleges helyszínen ült le egymás mellé.
A Fradi kapusa egy megoldást lát az Újpest elleni derbin
A Groupama Arénában ér véget az NB I szezonja.
A Liverpool kudarcát ünnepli a csodában reménykedő Arsenal
A Manchester City páholyból várja a Premier League végjátékát.
Dzsudzsák kezezett, egy Eb-kerettag duplázott, VAR-dráma: kialakult az NB I dobogója + videó
A Puskás Akadémia szurkolói nem a saját csapatuk meccsén izgultak legjobban.