Fekete-Győr András lefokozott momentumos néptribun mentelmi jogának felfüggesztését kérő indítvány érkezett az Országgyűléshez a bíróságtól, hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indított közvádas ügyben – jelentette be Kövér László még a parlament hétfői ülésén. Mint tudjuk, a szőrös nolimpikon egy 2018-as Kossuth téri ellenzéki randalírozás során füstbombát hajított az Országház előtt álló rendőrökre. A házelnök az indítványt megvizsgálásra átküldte az Országgyűlés mentelmi bizottságának. Az ügy valószínűleg az őszi ülésszakban kerül a testület elé.
Nem lennék a szűkre szabott dobóatléta helyében. Jogerősen elítélt személy ugyanis nem lehet országgyűlési képviselő. (Akkor sem, ha csak felfüggesztett szabadságvesztést kap.) Márpedig, közvádas ügyről lévén szó, a bizottság szinte biztosan felfüggeszti szegénynek a mentelmi jogát. Miért is lenne ő kivétel? A leleplezett emberke az ügyészségi meghallgatáson azzal védekezett, ő csupán egy boltban is kapható lila füstgyertyát „ejtett” a rendőrök közé – de természetesen politikusként és állampolgárként is vállalja a felelősséget tetteiért. Hogyne, hiszen római jellem. (Később jött a zabszemeffektus, meggondolta magát, mégsem vállalja, mert az nem is úgy volt stb.) Egy szó, mint száz, hősünk októberben bíróság elé áll. (Ismerve a gyakorlatot, sajnos az eljárás hónapokig, akár évekig is elhúzódhat.)
További Tollhegyen híreink
Mindenesetre korai volt a tápos legény öröme, hiába jutott be a parlamentbe, nagy eséllyel vádlott lesz. Ha pedig elmarasztalja a bíróság, mint macskát nagydolgozni, úgy penderítik ki a Házból.
További Tollhegyen híreink
Borítókép: Fekete-Győr András (Fotó: Havran Zoltán)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezEgy zugvillalakó
Ha újranyitna a Lipót, talán kórtermet neveznének el róla. Vagy a gumiszobát.
Határozottan konyul
Bizony ám, a hazaárulásra szakosodott SZDSZ-utódfelekezet szimpátiagörbéje határozottan konyulni látszik!
Máris szomszéd árnyékban
A Városházába ejtőernyőztetett idegesítő emberke a politikában is kipróbálta magát
Csak a szokásos
Hősnőnk minap újabb ötlettel állt elő, szerinte ki kellene szervezni a migrációt Közép-Európába.
Véleményváró
Tovább az összes cikkhezCélkeresztben az etnikai politizálás
Megint csak a szív diadala
Atomfenyegetőzés férfihiúságból
Térkép e táj
A szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhezEgy zugvillalakó
Ha újranyitna a Lipót, talán kórtermet neveznének el róla. Vagy a gumiszobát.
Határozottan konyul
Bizony ám, a hazaárulásra szakosodott SZDSZ-utódfelekezet szimpátiagörbéje határozottan konyulni látszik!
Máris szomszéd árnyékban
A Városházába ejtőernyőztetett idegesítő emberke a politikában is kipróbálta magát
Csak a szokásos
Hősnőnk minap újabb ötlettel állt elő, szerinte ki kellene szervezni a migrációt Közép-Európába.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Itt a világháború, egy EU-tagország katonákat küld Ukrajnába
Magyar Péter EP-képviselő jelöltje a nők szellentési szokásairól csinált videót
Házasság első látásra: Dobta Hildát és máris becsajozott Laci?
Kész, vége, ennyi volt: újra emelkedhetett az infláció Magyarországon – betett az üzemanyagok drágulása
Autósok százai buknak meg ezen a KRESZ-teszten, pedig alap lenne tudni!
Ez várhat Szoboszlaira a Liverpoolban
Itt az amerikai beismerés az ukrán front háborús pokláról
Ezzel a magyaros menüvel várják Budapesten Hszi Csin-pinget, a kínai elnököt
Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború
Itt a világháború, EU-ország katonái mennek Ukrajnába
Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)
KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)
Címoldalról ajánljuk