A háborúkat nem csak fegyverrel vívják. Van, aki megsüti a kenyeret a harcoló katonáknak, az orvosok ápolják a sérülteket, az újságírók pedig megágyaznak a sztorinak. Mert a háború egy nagy sztori mindig. Milyenek a harci repülőgépek, a rakéták, kik vonulnak a frontra, emberi történetek és technokrata adatok sorakoznak. A hírszerzők pedig úgy alakítják ezeket a történeteket, hogy a politikai vezetésnek megfeleljen.
Ennek megfelelően bizony vannak álhírek a sajtóban, amelyeket célzottan tesznek bele a hírszerző ügynökségek, hogy megtévesszék az ellenséget vagy az olvasók hangulatát módosítsák. Vietnámban a Tet-offenzíva ugyan taktikai kudarc volt az észak-vietnámi sereg szempontjából, hiszen nem tudtak igazi meglepetést okozni és mindenhol legyőzték a támadó csapatokat, a vérengzés hatására az amerikai lakosság elfordult a háborútól, s végül az expedíciós hadsereg kivonult Vietnámból. A CIA akkor és azóta is együttműködik újságírókkal, ahogy az oroszok, a kínaiak, a németek, a franciák, a sor tetszőlegesen folytatható. Mindenki igyekszik a saját szájíze szerint irányítani a világ folyását, értelmezni az eseményeket, így megadják a szükséges, sokszor hamis információt, s rábízzák a megfogalmazást a profikra, az újságírókra. A minap lelepleztek egy orosz dezinformációs csatornát, amely Európában működött, s úgy írtak róla széles körben, mintha nem lenne teljesen általános, hogy mindenki ilyen csatornákat működtet állami pénzből. Csakhogy háború van, a ház leégésére figyelmeztető nyugatiak így saját pecsenyéjüket sütögetik.
Az is ismert, hogy a szövetséges hírszerzők egymás területén is működnek, időnként ez kiderül, és akkor mérgesek egymásra. A NATO 75. évfordulóján mindenki nagyon örül természetesen az együttműködés sikerének és erejének, de a közös munka azért nem annyira zökkenőmentes és hatékony, mint arról egykor megállapodtak a felek. A NATO kegyetlen véráldozattal ugyan, de megnyerte a hidegháborút, az azóta eltelt idő viszont a történelemkönyvekben nem úgy fog szerepelni, mint diadalmas időszak. A katonai szövetségen túlhaladt az idő, hiszen az alapításakor még volt ellenpólus, volt, aki miatt szárazon kellett tartani a puskaport.
Most is van, de a világ már nem olyan, mint régen, a NATO egyértelműen túlpolitizált szervezet, amely sokszor elfelejti, hogy alapvetően egy védelmi szövetség, s nem politikai párt.
Nem értéket képvisel, hanem megvédi a tagokat, természetesen csak akkor, ha az a tagság számára politikailag is hasznos. Ugyanakkor egész Nyugat-Európa elbújik az amerikai védernyő alatt, azt gondolva, hogy ez így megfelelő, hiszen a hidegháború alatt is jó volt. Ennek lett az eredménye az, hogy az egyenlők között az első túlhatalomra jutott, Európa pedig képtelen saját arcát kialakítani.
Szükség volna arra, hogy az öreg kontinens ne mások után menjen, hanem különálló karakterrel, stabil tervezéssel adjon gerincet a nemzetközi biztonsághoz, s ne érezze úgy, hogy az amerikai akarat mindenestül kötelező a NATO tagjai számára, legyen az katonai vagy gazdasági jellegű. A védelmi szövetség pontosan ugyanúgy működik, mint az EU, vagyis csak a tagok külön-külön való megerősödése jelenti az egész közösség erejét. A politikai gyengeséget mutatja ugyanakkor, hogy a szövetség főtitkári posztjáért egy olyan holland politikus küzd legnagyobb eséllyel, aki saját hazájában elsősorban boszorkánymesteri tehetségével tudott hatalmon maradni, s hiába bukta el a legutóbbi választást, továbbra is ő az ügyvivő miniszterelnök, mert képtelenség Hollandiában kormányt alakítani. Ebben a helyzetben kell készülni a háborúra, hogy a békét megőrizzük, úgy, hogy lényegében az egész szövetség héjákból áll.
Borítókép: Svédország hivatalos NATO-csatlakozásának ünnepsége 2024. március 11-én Brüsszelben, Belgiumban (Fotó: AFP/Anadolu/Dursun Aydemir)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezVendégségben Kínából
Nehéz a kenyerük e héten a magyar médiavilág Óperenciás-tengerén túl tengődő balliberális sajtómunkásoknak.
Háborús bűnösök
A fotelforradalmárok mindig bátrak és mindig vakmerőek, s azt is el tudják képzelni, hogy egy applikáción keresztül megoldhatók a fegyveres konfliktusok.
Szétloccsantanák a fejünket
Mert csak nem akarjuk megérteni, hogy ők csak a javunkat akarják, és csak meg akarnak minket simogatni.
Dobrev fenyeget
Mert bizonyos apokaliptikus, rengeteg ember szerencsétlenségét, halálát is magában foglaló képekkel soha nem példálózik tisztességes ember.
Véleményváró
Tovább az összes cikkhezMegint csak a szív diadala
Atomfenyegetőzés férfihiúságból
Térkép e táj
Macron úr, harcoljon ön Ukrajnában!
A szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhezHáborús bűnösök
A fotelforradalmárok mindig bátrak és mindig vakmerőek, s azt is el tudják képzelni, hogy egy applikáción keresztül megoldhatók a fegyveres konfliktusok.
Vonatút Buszanba
Korea csendes, tiszta, hatékony, és se nem Japán, se nem Kína.
Térkép e táj
Igencsak profi robotok öntik a kiválóan megírt és megszerkesztett álhíreket a nagy hírgyárakhoz.
A kihívás
Az űrkutatásban jól látható az oroszok tapasztalati előnye az amerikaiakhoz képest.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Gyurcsányék, Karácsony, Magyar Péter: már be is vallják, elkezdődött a baloldali összefogás
Az utolsó órában vagyunk: a franciák már Ukrajnában vannak
Azonnal ki kellett üríteni a Tescót - már a helikopter is leszállt a parkolóban
Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről
Most jött: robbanás történt, többen meghaltak
Ez várhat Szoboszlaira a Liverpoolban
Keservesen nehéz időszakáról, terápiákról beszélt Király Viktor
Mbappé irány a McDonald's, pénzen nem lehet sikereket venni - íme, a legjobb mémek a PSG égéséről
Az eddigi legnagyobb üzemanyagár-csökkenés jön péntektől
Kína és Magyarország együtt lép az „arany vízi útra”
Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)
KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezVendégségben Kínából
Nehéz a kenyerük e héten a magyar médiavilág Óperenciás-tengerén túl tengődő balliberális sajtómunkásoknak.
Háborús bűnösök
A fotelforradalmárok mindig bátrak és mindig vakmerőek, s azt is el tudják képzelni, hogy egy applikáción keresztül megoldhatók a fegyveres konfliktusok.
Szétloccsantanák a fejünket
Mert csak nem akarjuk megérteni, hogy ők csak a javunkat akarják, és csak meg akarnak minket simogatni.
Dobrev fenyeget
Mert bizonyos apokaliptikus, rengeteg ember szerencsétlenségét, halálát is magában foglaló képekkel soha nem példálózik tisztességes ember.