Mint a házaló ügynök, a szép új világ eleinte csak betette lábát a nyugati civilizáció ajtórésébe. Később már el is terpeszkedett bent, a falra függesztve az új házirendet. Így Lia Thomas, a magát nőnek elismertető transznemű úszó ma nem csak azzal borzolja a kedélyeket, hogy eredendő biológiai adottságainál fogva kenterbe veri a női sporttársakat, hanem azzal: a női öltözőben is közszemlére teheti a szintén férfi korszakából megmaradt „biológiai adottságát”. Egy amerikai főiskolán mindeközben pornófilm-esztétikát tanítanak, másutt pedig a liberálisok abban a látták a heteroszexuális fehér férfiak elnyomásától való megszabadulás zálogát, hogy – nem aprózva el a dolgot – egy fogyatékkal élő, trinidadi bevándorló leszbikus nőt választottak a legfelső bíróságba.
Ne magában keresse a hibát, aki egyszerre szörnyülködik és mosolyog e példákon, amelyek egyébként az Alapjogokért Központ Bolond lyukból című gyűjteményéből valók; ez a politikailag korrekt nyugati világ abszurd, de valós híreit állítja pellengérre. Olyan folyamatok indultak be, sőt vertek mára gyökeret a legfejlettebb nyugati társadalmakban – mindenekelőtt az Egyesült Államokban –, amelyek számos borzalom mellett olykor meg is nevettetik a józan ész képviselőit. Nem csoda, hogy a genderpolitika, a baloldali „woke” ideológia, a „kritikai fajelmélet” vadhajtásai – csak kapkodjuk a fejünket a korábban ismeretlen fogalmak hallatán – konzervatív ellenforradalmat indítottak be az amerikai jobboldalon. Ugyanabba a logikai sorba illeszkedik Donald Trump politikailag szándékosan inkorrekt elnöksége, a magyarhoz hasonló floridai gyermekvédelmi törvény és a konzervatív többségű amerikai legfelső bíróság terve, amellyel az abortuszhoz való alkotmányos jog felszámolására készül.
Világnézeti harcainkat mi Brüsszellel vívjuk. De a nyugati világ keleti végein abban a kényelmes helyzetben vagyunk, hogy megelőzhetjük még a polkorrekt őrület szárba szökkenését. Ezt a célt szolgálta a gyermekvédelmi törvény is. Cserébe példát mutatunk a Nyugatnak abból, hogyan működik tartósan – nem csak az éppen következő választásokig – a globalista elvárások helyett a keresztény gyökerekre és a nemzeti szuverenitásra épülő kormányzás. Az amerikai republikánusok így találtak partnerükre a magyar konzervatív oldalban, amely most negyedszerre is kétharmados felhatalmazással készül az újabb ciklusra.
Két hét múlva az Amerikai Konzervatív Unió – az Alapjogokért Központtal összefogva – Európában most először és éppen Budapesten rendezi meg a jobboldal legnagyobb seregszemléjét, a konzervatív politikai akciókonferenciát, a CPAC-t. Ez jelzi a magyarok kitüntetett helyét a jobboldal világtérképén. Nem volt véletlen az sem, hogy Bolsonaro brazil elnök mellett Orbán Viktor kapta meg annak a mindössze két választási ajánlásnak az egyikét, amelyet Trump – aki továbbra is a republikánusok erős embere – az elmúlt másfél évben adott. Ha szabad egy nagy ígéretet kiemelni a CPAC-ről a jól ismert, de a pályájuk zenitjén zömmel már túljutott külföldi felszólalók helyett, akkor legyen a spanyol Santiago Abascal, akinek Vox pártja áttörést érhet el a jövő évi választásokon.
Isten, haza, család – ez lesz a közös gondolkodás mottója. Kevesen gondoltuk volna a rendszerváltoztatás hajnalára felnőtt nemzedékből: bő harminc évvel később az egykori idős kisgazdák jelszavát poroljuk le, hogy iránytűnk legyen, és visszataláljunk alapértékeinkhez, legfontosabb kötelékeinkhez. Sarkaiból fordult azóta ki, és kiigazításért kiált a világ.
További A Helyzet híreink
Borítókép: Lia (született: Will) Thomas női versenyeken vesz részt, könnyű győzelmeket arat. (Fotó: Getty Images/Hunter Marti)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezBölcsők háború idején
Aki nem áll be a sorba, azt a mai felfokozott indulatok mellett a műtőasztalra lövik.
Megőrültek a svédek is
A svéd vezetés teljesen megőrült a terjedő háborús pszichózis mérgező hatásától, önfeladásban utolérte Németországot, és feltétel nélkül az amerikai érdekek kiszolgálójává vált.
Lövés Szlovákiában
Ehhez is hozzá kell szoknunk. Közép-Európában megjelentek a gyilkosok.
Berezelt a vitától
A minap Hévízen, Zalaszentgróton és Zalakaroson már csak néhány messiásváró lézengett Magyar Péter utcafórumán.
Véleményváró
Tovább az összes cikkhezTörékeny porcelán
Az ABBA-tól a nem bináris senkiig
Menetelünk az atomháborúba
„Mit röhögtök, magatokon röhögtök!”
A szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhezBölcsők háború idején
Aki nem áll be a sorba, azt a mai felfokozott indulatok mellett a műtőasztalra lövik.
Szőcs László: Tárgyalásra zárt Trump
Donald Trumpot letöltendő szabadságvesztésre ítélték. Ezt – egyelőre legalábbis – nem kell szó szerint érteni.
Fokozódó őrület
Európa „nagyjai” ma úgy érzik, országaiknak kell kipótolniuk a háborúban folyamatosan újratermelődő ukrán hiányt – nemcsak pénzben és fegyverben, de emberben is.
Vendégségben Kínából
Nehéz a kenyerük e héten a magyar médiavilág Óperenciás-tengerén túl tengődő balliberális sajtómunkásoknak.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Hatalmas eső szakította ketté Magyarországot
Zelenszkij elindítja a harmadik világháborút
Lily meztelen combjaitól felforr a véred, terpeszben mutatja meg magát
A svédek még mindig biztosak benne: 251 ezer magyar életét megmenthették volna, ha az EU hagyja
Itt a vége? Még a képeket is törölte Sebestyén Balázs felesége
A kórházból üzent Robert Fico + videó
Megőrültek a svédek is
Sokan így rontják el a natúr csirkemellet: kihagyják az egyik fontos összetevőt
Magyar Péteren röhögött a Bálna, ilyen beszólást még nem kapott az újdonsült politikus + videó
Dörner György keményen kiállt Orbán Viktor mellet és Magyar Péter is megkapta a magáét
Csődöt jelentett, és az összes üzletét bezárja a magyarok egyik kedvenc ruhamárkája
Dárdai Pál marad Berlinben, elképesztő, meddig láncolja magához a Hertha
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezBölcsők háború idején
Aki nem áll be a sorba, azt a mai felfokozott indulatok mellett a műtőasztalra lövik.
Megőrültek a svédek is
A svéd vezetés teljesen megőrült a terjedő háborús pszichózis mérgező hatásától, önfeladásban utolérte Németországot, és feltétel nélkül az amerikai érdekek kiszolgálójává vált.
Lövés Szlovákiában
Ehhez is hozzá kell szoknunk. Közép-Európában megjelentek a gyilkosok.
Berezelt a vitától
A minap Hévízen, Zalaszentgróton és Zalakaroson már csak néhány messiásváró lézengett Magyar Péter utcafórumán.