A közleményben emlékeztettek arra, hogy már a múlt vasárnaptól több vallási műsorral jelentkezik a közmédia: már közvetítettek katolikus misét és protestáns istentiszteletet is a délutáni sávban a Duna Worldön és a Kossuth rádióban. „Ezentúl pedig vasárnap délelőttönként lesz látható a Duna Televízió történetében először, mind katolikus mise, mind pedig protestáns istentisztelet is.”
Több lesz a vallási közvetítés a közmédiában
A koronavírus-járvány miatt duplájára nő a vallási közvetítések száma a Duna televízióban és a Kossuth rádióban – közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap.
A vasárnapi közvetítések mellett minden hétköznap a Duna televízió egy 10 perces napi áhítattal jelentkezik fél nyolctól, amelyben az adott naphoz kapcsolódó bibliai részlet felolvasását egy rövid bibliamagyarázat követi majd.
A Napi áhítat adásának ismétlése 19.50-től a Kossuth rádióban lesz hallható. A hét elején katolikus és református, míg a hét második felében más felekezetek áhítatával várják az érdeklődőket a közmédiában.
A közleményben idézték Mucsányi Jánost, az MTVA vallási főszerkesztőségének vezetőjét. aki azt mondta, „a közmédia szeretné segíteni a hívő embereket, hogy otthonukban is hozzájussanak a lelki tartalomhoz. Ennek érdekében vasárnaponként duplájára, bizonyos értelemben négyszeresére növeljük az istentiszteleti alkalmak közvetítését”.
Hozzátette, így a rádióban délelőtt és délután is lesz mise vagy istentisztelet-közvetítés.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezVerőcei hajóbaleset: újabb részletek derültek ki a motorcsónakról
A baleset következtében két ember meghalt, öt pedig eltűnt.
Leszakadt az ég Budapest felett, holnap is számolnunk kell a zivatarokkal
Hatalmas esőzés érte el a fővárost.
A fideszesek ismerik a helyzetet, amit Magyar Péter színrelépése teremtett
– Ismerjük az ilyen figurákat, le kell győzni, legyőztük eddig is.
Elhagyta az országot a verőcei hajóbalesetet okozó szállodahajó
A kapitányt mindenesetre őrizetbe vette a rendőrség, de a szakértők véleménye szerint a kishajónak kellett volna jobban résen lennie.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Újabb megdöbbentő részletek derültek ki a verőcei halálos hajóbalesetről - videó
Ő a verőcei hajóbaleset egyik áldozata, gyászba borult az internet
Házasság első látásra: Petra terhes? Videóban reagált a személyi edző
Elmondom, mit élek meg Novák Katalin lemondása óta
Katalin hercegné végre személyesen adott hírt magáról
Nyugati katonák érkezhetnek titokban Ukrajnába + videó
Durva baleset történt az egyik forgalmas magyar határátkelő előtt, lezárták az autópályát
Hétfői sportműsor: NB II-es rangadó, jéghoki-vb, férfi kosárdöntő
Itt vannak a verőcei hajóbaleset után eltűntek fotói, őket keresi a rendőrség
Óriási razzia volt a belvárosban, megvan kiket kaptak el
Meghalt Varga Szilvia
Hernádi Judit odaszúrt Orbánnak, de balul sült el a támadása
Címoldalról ajánljuk