Balesetbiztosításra mindig szükség van. Ha az otthoni munka miatt nem is utazunk annyit járműveken, nem ülünk minden nap kocsiba, és a munkahelyünkre sem kell rendszeresen bejárni, otthon a konyhában vagy a fürdőszobában is könnyen bekövetkezhet a baleset. A Központi Statisztikai Hivataltól származó információk szerint a háztartási balesetek becsült száma évente eléri a 250 ezer esetet. A balesetbiztosítások a vírustól függetlenül térítenek, ezért nem érdemes azokat felmondani – tanácsolja a Generali Biztosító. A kockázati élet-, baleset-, és egészségbiztosítások ugyan nem térítenek a vírussal összefüggésben, ám minden más típusú baj, ahogy korábban, ebben az időszakban is bekövetkezhet.
Biztosítási tévhitek a koronavírussal kapcsolatban
Ahogy minden ágazatot, a biztosítási szektort is érinti a világjárvány, és a tévhitek sem fogynak az idő előrehaladtával. Az élet azonban nem áll meg a koronavírus terjedése idején sem, és a Covid-19 mellett a korábbi hétköznapok veszélyei is folyamatosan jelen vannak.
Akiknek van érvényes kockázati élet- és egészségbiztosítása, azoknak a szerződésben szereplő kórházi napi térítés jár akkor is, ha koronavírus miatt kerül valamely egészségügyi ellátó intézménybe. Ez alól kivétel, ha az ügyfél tünetmentesen, csupán elkülönítési célból kerül kórházba. Ahogyan keresőképtelenségi kockázatra is fizet a biztosító, amennyiben a biztosított koronavírus fertőzése miatt nem tudja ellátni a munkáját, és emiatt táppénzre kényszerül. A kockázati életbiztosítás alapján halál esetén térít a biztosító, akkor is, ha a halál oka a koronavírus fertőzés volt.
A Generali felhívja a figyelmet arra is, hogy senkit ne tántorítson el a kockázati biztosítások esetében a hosszú várakozási idő. Mindig szükség lehet a gyors és megbízható segítségre baleset, betegség vagy halál esetén, és gyakran a koronavírussal összefüggésben is térítenek ezek a biztosítások. A kockázati életbiztosítás esetén alkalmazott 6 hónapos várakozási idő pedig telefonon tett egészségi nyilatkozattal kiváltható.
Miután manapság mindenkinek nagy szüksége van a széles körű védelemre és az anyagi segítségre, a biztosító szakemberei szerint most még inkább felértékelődik a munkáltatói gondoskodás. Egy kollektív biztosítás betegség és baleset esetén anyagi segítséget jelent a biztosított alkalmazottak részére, legyen szó akár otthoni balesetről vagy a koronavírus miatti megbetegedésről.
Tévhit az is, hogy a szolgáltatás-finanszírozó egészségbiztosítások a jelenlegi helyzetben nem vehetők igénybe. Számos magánklinika továbbra is működik. Azonban a kialakult járványügyi helyzetben a magán egészségügyi intézmények saját, a koronavírussal kapcsolatos eljárásrenddel dolgoznak. Ezért bizonyos ellátástípusok valóban nem érhetőek el a hagyományos módon, ugyanakkor folyamatosan nyílnak meg új szolgáltatási lehetőségek.
A befektetések, megtakarítások esetén tévhit, hogy menekülni kell a magas részvény kitettségű eszközalapokból. Indokoltabb inkább kivárni – tanácsolja a biztosító. – A következő egy-két hónapban még nehezebb időszak jöhet a tőkepiacokon, a vezető részvényindexekben további nagy mozgások várhatóak. Emiatt kiemelten fontos a befektetési egységekhez kötött életbiztosítások esetében az aktuális portfóliók áttekintése, értékelése és esetlegesen a portfóliók átrendezéséről vagy a kivárásról döntést hozni, ezzel elkerülve az azonnali veszteséget.
Ha valamely ügyfél megszorul és pénzre van szüksége, nem feltétlenül kell megszüntetnie az életbiztosítását. Akinek már van elegendő megtakarítása, és a szerződési feltételek ezt lehetővé teszik, élhet a részleges visszavásárlás lehetőségével. A legtöbb megtakarításos életbiztosítási szerződésre pedig kötvénykölcsönt is fel lehet venni. Ekkor a megtakarítás visszavásárlási értékének terhére egy éves lejáratú kölcsön igényelhető, amelyet, ha időben visszafizet az ügyfél, a nyugdíjbiztosítások adójóváírását sem érinti. Ahogyan a nyugdíjbiztosítást sem kell feltétlenül megszüntetni, ha valakinek nehézségei adódnak a díjak fizetésében. A Generali figyelmeztet, hogy a konkrét szerződéstől függően, van lehetőség a díjrészlet csökkentésére, a szerződés díjmentesítésére, a díjfizetés néhány havi felfüggesztésére. Ezekben az esetekben a szerződés nem szűnik meg, a kockázatviselés is folyamatos, és később ismét növelhető, folytatható a megtakarítási befizetés is.
A járványhelyzeti otthonmaradás velejárója, hogy a kritikus időszak alatt 30 százalékkal nagyobb az igénybevétel lakásokban, többet használjuk a vizet, az áramot. Az elmúlt két hétben azt a napi 8-10 órát is otthon töltöttük, amit eddig jellemzően a munkahelyünkön. A lakás az iroda, a játszótér, a tanterem. Ez a terhelés bizony nagyobb kockázatot is jelent: csőtörés, üvegtörés, dugulás – csak néhány a leggyakoribb károk közül, amelyekre egy jó lakásbiztosítás a legrosszabb helyzetben is segítséget jelent. Az élet-, egészség-, baleset-, gépjármű és lakásbiztosítási kárbejelentésekhez pedig, ellentétben a tévhitekkel, nem szükséges személyes jelenlét. Azok otthonról az interneten keresztül is biztonságosan intézhetők. Jóllehet, a vagyon és gépjármű-kárbejelentéseknél általában helyszíni szemlére van szükség, a Generali a járványügyi helyzet miatt kiterjesztette a helyszíni szemle nélküli, videós kárrendezési lehetőséget is.
A csekkes befizetés helyett a biztosítók is az online lehetőségeket ajánlják, ezzel is csökkentve a megfertőződés kockázatait. A díjfizetés módján bármikor lehet változtatni, és választani az online lehetőségek közül – bankkártyás díjfizetés a honlapon keresztül, átutalásos fizetés, csoportos beszedési megbízás, de a csekken lévő QR-kóddal is lehet fizetni. Sőt, ha nyilatkozunk, és a nyilatkozatot aláírva, befotózva akár e-mailben visszaküldjük, arra is lehetőségünk nyílik, hogy a számlát eleve csekk nélkül, e-mailben kapjuk meg, és ugyanígy elektronikusan érkezzenek a biztosításainkkal kapcsolatos értesítők, levelek – hoz példát a praktikus megoldásra a biztosítótársaság.
S ha valakinek időközben lejárnának az okmányai, amiatt sem kell aggódni: a koronavírussal kapcsolatos kormányzati intézkedések keretében a 2020. március 12-t követően lejáró okmányok érvényességét meghosszabbították. Így ezeket a biztosítók is elfogadják. A személyes ügyfélszolgálati irodák helyett pedig szinte minden elintézhető online vagy telefonon. A Generali Biztosító azonban a személyes ügyintézésre is lehetőséget biztosít, ám kizárólag a telefonos ügyfélszolgálatukkal előre egyeztetett időpontban.
Milyen a videós kárszemle?
A kár bejelentését követően a biztosító telefonon felhívja az ügyfelet és tájékoztatja a videós kárrendezés lehetőségéről. Amennyiben a bejelentő nyitott a lehetőségre, e-mailben kapja meg a legfontosabb tudnivalókat, illetve azt a linket, amelyet telefonján megnyitva elindul a kétirányú videós kapcsolat a böngésző felületen. A bejelentőnek tehát csupán egy e-mail címre, kamerás mobileszközre és mobilinternetre vagy wifire van szüksége. Majd egy dolga van: minél pontosabban bemutatni a kárt az ügyintézőnek a mobileszköz kameráján keresztül.
Vagyonkároknál 5-7 perc, míg gépjármű károknál 10-15 perc elég a kár felméréséhez, és amennyiben a videóhívás alapján a kár rendezhető, a kárösszeget utalják is. Az azonnal indított kifizetés így akár néhány percen belül a bejelentő számláján lehet.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezIrdatlan mennyiségű fát telepítettek az elmúlt öt évben + videó
Tartósan sikerült megfordítani a negatív erdőtelepítési trendet az országfásítási programmal.
Kamatdöntő ülést tart a jegybank és munkaerőpiaci adatokat közöl a KSH a héten
A Magyar Nemzet gazdasági hétindítója.
Élénk lehet az idei nyár a nyaralók piacán
Néhol még olcsóbban lehet vásárolni, mint tavaly.
A jó állapotú házak gyorsan elkelnek
Van, ahol akár egy évet is várni kell egy ingatlan vevőjére, máshol csak pár hónapot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Százak gyászolják Bogit, a verőcei hajóbaleset egyik áldozatát
Szoboszlai Dominik így üzent a távozó Kloppnak
Úszik a boldogságban Tápai Szabina, itt az első fotó a nagy bejelentésről
Bayer Zsolt felhívása + videó
Vészhelyzet a válogatott védelmében; Orbán Willi búcsúzott
Verőcei hajóbaleset - a BRFK fotókat osztott meg a kiemelt roncsról + videó
Hernádi Judit odaszúrt Orbánnak, de balul sült el a támadása
Szoboszlai is elbúcsúzott a Liverpool távozó edzőlegendájától
Kiderült, hogy melyik magyar településről származnak a verőcei hajóbaleset áldozatai
Durva baleset történt az egyik forgalmas magyar határátkelő előtt, lezárták az autópályát
Meghalt Varga Szilvia
Ő a verőcei hajóbaleset egyik áldozata, gyászba borult az internet
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezIrdatlan mennyiségű fát telepítettek az elmúlt öt évben + videó
Tartósan sikerült megfordítani a negatív erdőtelepítési trendet az országfásítási programmal.
Kamatdöntő ülést tart a jegybank és munkaerőpiaci adatokat közöl a KSH a héten
A Magyar Nemzet gazdasági hétindítója.
Élénk lehet az idei nyár a nyaralók piacán
Néhol még olcsóbban lehet vásárolni, mint tavaly.
A jó állapotú házak gyorsan elkelnek
Van, ahol akár egy évet is várni kell egy ingatlan vevőjére, máshol csak pár hónapot.