Az orosz–ukrán háború kitörése a politikai napirend központi témájává tette Európa felfegyverzését, mivel ráébresztette az EU-t arra, hogy fennáll egy kiterjedt európai szárazföldi háború lehetősége. Az, hogy az unió közel sem volt képes eleget tenni korábbi ígéretének, miszerint egymillió lövedéket szállít idén március végéig Ukrajnának, rámutatott arra, hogy a sok éven át elhanyagolt védelmi ipar milyen állapotba is került valójában – világít rá a Makronóm Intézet lapunk számára megküldött elemzése. 

A nemrég még temetett NATO a háború nyomán új legitimitást szerzett magának Európa Oroszországgal szembeni védelmének szerepében. Az európai NATO-tagállamok az elmúlt évtizedekben viszonylag keveset költöttek biztonságuk garantálására, ehelyett inkább az USA-nak szervezték ki a védelmüket. Az elmúlt öt évet vizsgálva az amerikai szállítmányok az európai országok fegyverimportértékének több mint felét teszik ki még Oroszország adatait figyelembe véve is. A NATO-tagállamok többségének az USA a fő beszállítója, sok esetben 80 százalékos részesedéssel, amelyet Németország, Dél-Korea és Franciaország követ. Habár Európa jelenleg 56 milliárd dolláros elmaradásban van a NATO által előírt, a GDP 2 százalékát kitevő védelmi ráfordítási célhoz képest, a kontinens országainak egyre nagyobb hányada – köztük hazánk is – elérte a NATO-célokat.

Európa ismét gőzerővel fegyverkezik

A globális védelmi kiadások tavaly rekordszintre, 2,2 ezer milliárd dollárra nőttek, és Európában is a hidegháború óta nem látott magasságba, 388 milliárd dollárra emelkedtek. Az ukrajnai háború kitörése után felpörgött az európai fegyvergyártás és -vásárlás, a hadiipar pedig szárnyalásnak indult. 

Habár Franciaország fegyverexportja kiemelkedik – a 2019–2023 közötti időszakban 47 százalékkal haladta meg a francia fegyverexport az azt megelőző 2014–2018 közötti időszak értékét, és Oroszországot is megelőzve először vált a második legnagyobb fegyverexportőrré –, a szállítmányok 76 százaléka Ázsiába és Észak-Afrikába irányul.

Azért a tengerentúli cégeket sem kell félteni: Németország például 100 milliárd eurós haderőfejlesztési programot indít, amelynek nagy része amerikai F–35-ös vadászgépek és szállítóhelikopterek megvásárlására fog irányulni. Magyarország tudatos stratégiával már 2016-ban megkezdte a honvédelem jelentős fejlesztését a Zrínyi honvédelmi és haderőfejlesztési program keretein belül, amely nagyszabású védelmi ipari beruházásokat ösztönöz hazánkban. Ezek közül is kiemelkedik a termelést 2024 második felében megkezdő várpalotai lőszer- és robbanóanyaggyár, amely kontinensünk egyik legnagyobb ilyen létesítménye lesz, és európai szinten is képes lesz számottevően csökkenti a külső függőséget.

A Rheinmetall például új gyárat tervez nyitni Németországban, amely teljes kapacitáson 200 ezer darab tüzérségi lövedéket lesz képes előállítani évente. A robbanó- és hajtóanyagok szállítói, köztük a brit Chemring és a francia Eurenco szintén nyertesei a fegyverkezésnek. Habár a svéd Saab főként a Gripen vadászgépeiről híres, olyan egyéb fegyvereire is nagy a kereslet, mint a páncéltörő rakétái vagy a légvédelmi radarjai. Európa legnagyobb rakétagyártója, az MBDA pedig tavaly rekordmennyiségű megrendelést (28 milliárd eurót) könyvelhetett el, amely fele-fele arányban oszlik meg a belföldi piac – azaz Nagy-Britannia, Franciaország, Németország, Olaszország és Spanyolország – és az exportügyletek között.

Az EU igyekszik keretet teremteni a hadiipari fejlesztéseknek

Körvonalazódni látszik egy olyan elképzelés, amely szerint az EU a NATO befektetési és beszerzési ágaként lépne fel: míg az előbbi biztosítaná a forrásokat egy saját védelmi költségvetés létrehozásával, utóbbi szabványokat és beszerzési célokat határozna meg. Első lépésként az Európai Bizottság március közepén bejelentett egy 500 millió eurós támogatási csomagot, a lőszergyártás támogatásáról szóló törvényt (ASAP), amelynek célja a fegyvergyártási programok felgyorsítása azáltal, hogy kifizeti a hadianyagok gyártási költségeinek akár a 45 százalékát. Az ASAP keretében 15 országban 31 projekt kapott támogatást. Amennyiben sikerül az uniós termelést évi 2-2,5 millió tüzérségi lövedékre feltornászni, akkor az EU termelése arányossá válhat Oroszországéval – utóbbi jelenleg évi 3 millió darabot képes gyártani. A tervek ambiciózusak, de a valóság kiábrándító: az EU március végéig 1 millió lövedék leszállítását ígérte Ukrajnának, azóta azonban világossá vált, hogy ez nem fog megvalósulni, és jó, ha a beígért mennyiség felét teljesíteni tudja. Habár az EU igyekszik a fegyveriparát hadigazdasági módba állítani, a finanszírozás továbbra is kérdéseket vet fel. 

Ezen a helyzeten szeretne változtatni a márciusban elfogadott új európai védelmi ipari stratégia (EDIS), amelynek célja, hogy érzékeny, rugalmas, egységesebb és a fegyverimportra a jelenleginél kevésbé rászoruló európai védelmi ipar alakuljon ki. Legfőbb célja, hogy 2030-ra az unión belüli védelmi ipari kereskedelem értéke az EU teljes védelmi piacának 35 százalékára növekedjen, és hogy 2030-ra az uniós országok védelmi beszerzéseinek legalább az 50 százaléka az európai védelmi technológiai és ipari bázisból származzon. Cél továbbá, hogy a tagállamok a védelmi felszerelések legalább 40 százalékát együttműködve szerezzék be.

Európa továbbra is importra szorul

A stratégia azonban túlságosan optimista az európai védelmi ipari kapacitásokat illetően: bár a lőszergyártás az elmúlt két évben jelentősen nőtt, még mindig messze elmarad a kereslettől. Az elmúlt években ráadásul hatalmas mértékben, 94 százalékkal megnőttek a EU-n kívülről, elsősorban az Egyesült Államokból származó fegyverimportok – egészen 78 százalékra –, ami teljesen szembemegy az uniós célokkal.

Mindazonáltal a folyamatban lévő kapacitásbővítések segítenek csökkenteni védelmünk külső kitettségét, miközben Európa nagyobb globális szerepvállalását, valamint az európai ipart és ezzel kontinensünk gazdaságát is erősítik.