Csaknem 380 eurós – nagyjából 150 ezer forint – bírságot kapott egy férfi Hollandiában, mert vezetés közben telefonált. A bökkenő csak annyi, hogy a megbírságolt fél meg van győződve róla, hogy ez nem így történt, és a képek alapján úgy tűnik, akár igaza is lehet.
Éppen csak elemelte a kezét a kormányról vezetés közben a sofőr, azonnal hozzávágtak egy 150 ezer forint értékű bírságot
De talált egy kis bökkenőt.
Kikérte ugyanis a kamera képeit, így pedig nem is volt különösebben bonyolult rájönni, hogy mi történhetett. A La Libre azt írja, hogy egy fejlett adatelemző algoritmus, amely arra szolgál, hogy a rendőrség munkáját megkönnyítse, úgy értelmezte, hogy a férfi mobiltelefonál vezetés közben. Igaz, ezeket a képeket még egy rendőrnek is ellenőriznie kell, hogy megerősítse az algoritmus gyanúját, azonban úgy tűnik, ez esetben ez elmaradhatott.
További Külföld híreink
Bárhogy is, a bírságot már kiszabták és el is küldték, így fellebbezni a büntetés ellen a holland jogszabályok szerint csak a bírság befizetése után lehetséges.
További Külföld híreink
Borítókép: Illusztráció (Forrás: Shutterstock)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezMagyarország hídszerepet tölt be Kína és az Európai Unió között
Hatalmas fejlődésen mentek keresztül a magyar–kínai kapcsolatok, különösen a gazdaság területén.
Ez Brüsszel ördögi terve a migránsokkal + videó
Egész Európát elárasztaná az illegális bevándorlókkal Brüsszel.
Rejtélyes kór döntött le a lábáról háromszáz stewardesst
Legalább nyolcvanhat járatot töröltek a trükkös munkavállalók miatt.
Kína és Szerbia közös jövő építéséről állapodott meg + videók
Megtartotta közös sajtótájékoztatóját Alekszandar Vucsics szerb és Hszi Csin-ping kínai elnök.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A Kúria is megerősítette: jogellenesen építtette luxusházát Tordai Bence
Orbán Viktor az ukrán elnökkel tárgyalt
„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence
Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó
Most jött: robbanás történt, többen meghaltak
Fordulat következett be a Nemzeti Színházban történt balesetről szóló nyomozásban
Mikes Anna elképesztő formában, a legrövidebb szoknyájában tért vissza
Szerződést hosszabbított 19 éves tehetségével a Fehérvár
Itt a világháború, EU-ország katonái mennek Ukrajnába
A kormány meghozta a döntést az üzemanyagárakról + videó
Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)
KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)
Címoldalról ajánljuk