Mindig is elcsépelt baloldali fogás volt a fasisztakártyát előhúzni, amikor egy jobboldali erő került hatalomra, ám az Olaszország Testvérei (FDI) győzelme kapcsán ismét elővett mantrával a balliberális sajtó jól láthatóan széllel szemben vizel. Lehetséges, hogy a nemzeti szuverenitás ellenségeinek azért nem tellett többre a naftalinszagú, poros frázisok pufogtatásánál, mert váratlanul érte őket, hogy Itáliában régen látott támogatottságú jobboldali szövetség nyert felhatalmazást a kormányzásra. Ám pusztán tapintatból nem mondunk le arról, hogy górcső alá vegyük ezeket a „gyöngyszemeket”. A legkínosabban küzdő HVG például arra hivatkozva zárná politikai karanténba az FDI-t, hogy annak gyökerei a fasizmusig nyúlnak vissza.
Még ha el is fogadjuk, hogy ebben van némi igazság, az FDI akkor sem tekinthető az egykori Nemzeti Szövetségi Párt utódpártjának. Szemben mondjuk az MSZP-vel, amelyet nemcsak a gyökerei kötik az MSZMP-hez, hanem konkrétan jogutódja az állampártnak, amelyből az 1989 előtti káderállomány jelentős részét is felszívta, köztük az egykori pufajkás Horn Gyulát is, aki később miniszterelnök lett. Az MSZMP elődje pedig az az MDP volt, amelyre támaszkodva Rákosi Mátyás építette ki a rémuralmát. Figyelemre méltó, hogy mindez valamiért egyáltalán nem foglalkoztatta a baloldali sajtót az elmúlt harminc évben.
A Jobbik esetében pedig nem is kell a gyökerekig visszamenni, hogy valami kompromittálót találjunk, hiszen számos prominensük egészen a közelmúltig konkrétan tapicskolt a nácizmusban. Felidézhetjük a rasszista elveket hirdető, cigányokat fenyegető Magyar Gárdát, az úton-útfélen előkerülő karlendítéseket, a gyűlöletkeltő, antiszemita szónoklatokat, bejegyzéseket és beszélgetéseket. Bár a leglátványosabb fasisztoid elemeket gyakorlatilag egyik napról a másikra hagyta el a Jobbik, midőn egy mérsékelt pártként akarták prezentálni magukat, a balliberális sajtónak még csak a szeme se rebbent. Nem is pedzegették, hogy valami valós változásról van-e szó vagy csak politikai haszonszerzési kísérletről. Ennek fényében elég mókás, hogy az FDI múlt vasárnapi sikere kapcsán a HVG azzal hozakodott elő, hogy Meloni kormányalakítása „kényelmetlenül közel lehet” Benito Mussolini száz évvel ezelőtti hatalomátvételéhez. Az pedig, hogy alig néhány éve milyen kijelentéseket tett mondjuk Jakab Péter, Szávay István, Bíró László, Gyöngyösi Márton vagy a zsidógyűlölőből időközben rabbivá avanzsált Szegedi Csanád, természetesen nem érdekli a baloldali sajtót és politikát.
További Poszt-trauma híreink
Ehelyett például a HVG eltartott kisujjal követeli a „cordon sanitaire”-t, vagyis az FDI politikai kordonba helyezését, s ebben a brüsszeli elit is a partnere: az Európai Bizottságot vezető Ursula von der Leyen alig burkolt fenyegetéseket fogalmazott meg az olasz választás előtt arra az esetre, ha Meloni pártja nyerne. Itt az ideje, hogy az európai jobboldal visszavágjon, és ő helyezze karanténba a liberálisokat, akik ma gyakorlatilag a normalitás ellenfeleiként határozzák meg magukat. Érdemes fontolóra venni egy európai illiberális charta elindítását mindazon politikai erők bojkottálására, amelyek a nemzetállamiság lebontására törnek, s az illegális migrációra, valamint a genderelméletek őrületére alapozva alakítanák ki a „nyitott” társadalmaikat.
Borítókép: Giorgia Meloni, az Olasz Testvérek (FdI) párt vezetője (Fotó: EPA/Ettore Ferrari)
…
Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezPottyondy Edina a saját kardjába dőlt, nagyon durván leégette magát
Ennyit az elhivatott megmondóember hamis legendájáról.
Ki az újságíró?
A hírre, miszerint Karácsony Gergely elé a saját sajtósa tartja az RTL Klub mikrofonját, majd készít vele előre egyeztetett kérdések alapján interjút, sokan nagyon néztek.
Sz…r ember vagy, Karácsony Gergely
Nem vagyok most sem újságíró, sem senki, csak egy apa vagyok, aki aggódik a fiaiért. Gergő, te el akarod venni a két huszonéves fiamat, hogy háborúba hajtsd őket!
Az ukránoknak csak egy utánzatra tellett
Szerencsétlenek két orosz közt vergődnek.
Véleményváró
Tovább az összes cikkhezNem akarunk woke-keltetőt Józsefvárosban
Törékeny porcelán
Az ABBA-tól a nem bináris senkiig
Menetelünk az atomháborúba
A szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhezMagyar Péter és a mentő kérdés
A baloldal új messiása botrányosan tájékozatlan külpolitikai kérdésekben.
Pressman, minek nevezzelek?
A most előkerült belső jobbikos pártlevél feltette az i-re a pontot Gyöngyösi náci pedigréjéhez.
Máté Gábor és a zöld pikkelyek
Elkövetődött egy hiba: Észre sem vettem, hogy gyurcsányista színház lettünk.
Kárpáti András: Gyurcsány és a zsíros kenyér
A DK-elnök ahhoz a fárasztó vendéghez hasonlatos, aki véletlenül sem veszi észre, hogy már rég a háziak agyára megy.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Magyar Péterről ezt gondolja az utca embere - videó
Meghalt Varga Szilvia
Házasság első látásra: újra együtt az egyik pár, óriási az öröm
Svájci autópályák: úgy végzik az útfelújításokat, ahogy arról a magyarok csak álmodhatnak – videó
Katalin hercegné végre személyesen adott hírt magáról
Lesz magyar mozdonygyár
Már a csíksomlyói búcsú is zavarja a Facebookot
Győztes lett a Szegedi hazai búcsúja
Ezért zuhanhatott le az iráni elnök helikoptere
Óriási razzia volt a belvárosban, megvan kiket kaptak el
Lépett a rendőrség, őrizetben a verőcei hajóbalesetet okozó kapitány
Ő a verőcei hajóbaleset egyik áldozata, gyászba borult az internet
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezPottyondy Edina a saját kardjába dőlt, nagyon durván leégette magát
Ennyit az elhivatott megmondóember hamis legendájáról.
Ki az újságíró?
A hírre, miszerint Karácsony Gergely elé a saját sajtósa tartja az RTL Klub mikrofonját, majd készít vele előre egyeztetett kérdések alapján interjút, sokan nagyon néztek.
Sz…r ember vagy, Karácsony Gergely
Nem vagyok most sem újságíró, sem senki, csak egy apa vagyok, aki aggódik a fiaiért. Gergő, te el akarod venni a két huszonéves fiamat, hogy háborúba hajtsd őket!
Az ukránoknak csak egy utánzatra tellett
Szerencsétlenek két orosz közt vergődnek.