Világ proletárjai, egyesüljetek! A munkásmozgalom internacionalista jelszava, melyet Karl Marx a Kommunista kiáltvány lezárásaként használt, tökéletesen illik Komjáthi Imrére, a mára gyakorlatilag mikroszkóp alatt is láthatatlan MSZP társelnökére. A rendre munkásmozgalmi pólókban feszítő Komjáthi ezúttal a Népszavában villantotta képletesen a vörös csillagot.
A szocialista politikus ezúttal a következőket írta publicisztikájában:
„[…] Milyen világban élünk? A magát nemzetinek nevező kormány a teljes államapparátussal kiszolgálja a kínai nagytőke érdekeit. Pedig a kapitalista kizsákmányolás mintaprojektje az, amit az akkumulátorgyárak kapcsán látunk. […] Meddig lehet kizsákmányolni a magyar dolgozót? […] Apránként, lépésről lépésre számolják fel a munkavállalóknak járó védelmet. Ez lesz tehát a szép, új világ. A főispánok már megvannak, most pedig a kormány a cselédséget is előállítja számukra.”
További Poszt-trauma híreink
A tisztánlátás végett: a szociknál az a helyzet, hogy Kunhalmi Ágnes és Komjáthi Imre személyében olyan politikusokat sikerült társelnököknek megválasztani – érdemi kihívók hiányában –, akik több alkalommal lejáratták már magukat és pártjukat is, majd beálltak a szankciós lépéseket támogatók táborába. A magyar kormány ezzel szemben mindent megtett és megtesz azért, hogy az elhibázott brüsszeli szankciós politikának az árát ne a magyar emberek fizessék meg.
Úgyhogy Komjáthi elvtárs, ennyit arról, hogy valójában ki is áll a nép pártján. Hiába a régi komcsi blöff, ezt már nem veszik be az emberek, de nem ám!
Borítókép: Komjáthi Imre és Kunhalmi Ágnes társelnökök (Fotó: MTI/Mónus Márton)
…
Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezPottyondy Edina a saját kardjába dőlt, nagyon durván leégette magát
Ennyit az elhivatott megmondóember hamis legendájáról.
Ki az újságíró?
A hírre, miszerint Karácsony Gergely elé a saját sajtósa tartja az RTL Klub mikrofonját, majd készít vele előre egyeztetett kérdések alapján interjút, sokan nagyon néztek.
Sz…r ember vagy, Karácsony Gergely
Nem vagyok most sem újságíró, sem senki, csak egy apa vagyok, aki aggódik a fiaiért. Gergő, te el akarod venni a két huszonéves fiamat, hogy háborúba hajtsd őket!
Az ukránoknak csak egy utánzatra tellett
Szerencsétlenek két orosz közt vergődnek.
Véleményváró
Tovább az összes cikkhezNem akarunk woke-keltetőt Józsefvárosban
Törékeny porcelán
Az ABBA-tól a nem bináris senkiig
Menetelünk az atomháborúba
A szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhezHernádi Judit odaszúrt Orbánnak, de balul sült el a támadása
Van még kérdés, művésznő?
Dörner György keményen kiállt Orbán Viktor mellett és Magyar Péter is megkapta a magáét
Radikális fordulatra van szükség, hogy ne legyen háború.
Az öt legjobb Anthony Hopkins-film – Nixon + videó
Életrajzi dráma az egyik legvitatottabb amerikai elnökről.
Pottyondy Edina a saját kardjába dőlt, nagyon durván leégette magát
Ennyit az elhivatott megmondóember hamis legendájáról.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Orbán Viktor meglepett egy idős házaspárt
Hernádi Judit odaszúrt Orbánnak, de balul sült el a támadása
Friss hírek érkeztek a meglőtt Ficóról, így van most a szlovák miniszterelnök
Meghalt az elnökük: lélegzetvisszafojtva figyel a világ, mit tesz most Irán – ő lesz az utódja
Szoboszlai szomorú bejelentést tett, rajongók ezrei zokognak most
Bayer Zsolt felhívása + videó
Kiderült, hogy melyik magyar településről származnak a verőcei hajóbaleset áldozatai
Nincs kedved órákig sikálni a sütőrácsot? Dobd a fűbe egy éjszakára!
Ő a verőcei hajóbaleset egyik áldozata, gyászba borult az internet
Óriási razzia volt a belvárosban, megvan kiket kaptak el
Meghalt Varga Szilvia
Szoboszlai is tátott szájjal hallgatta Klopp öltözői beszédét + videó
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezPottyondy Edina a saját kardjába dőlt, nagyon durván leégette magát
Ennyit az elhivatott megmondóember hamis legendájáról.
Ki az újságíró?
A hírre, miszerint Karácsony Gergely elé a saját sajtósa tartja az RTL Klub mikrofonját, majd készít vele előre egyeztetett kérdések alapján interjút, sokan nagyon néztek.
Sz…r ember vagy, Karácsony Gergely
Nem vagyok most sem újságíró, sem senki, csak egy apa vagyok, aki aggódik a fiaiért. Gergő, te el akarod venni a két huszonéves fiamat, hogy háborúba hajtsd őket!
Az ukránoknak csak egy utánzatra tellett
Szerencsétlenek két orosz közt vergődnek.