Stadio delle Alpi, avagy az Alpok Stadionja. Így hívták a Juventus régi létesítményét, amely sokáig az otthont jelentette a klubnak, és amelynek legalább annyian ismerték a nevét világszerte, mint a benne megfordult legnagyobb torinói csillagét, Alessandro Del Pieróét. Ma már nincsen Delle Alpi, amelynek a helyén a 2011-ben átadott, ultramodern Allianz Stadion áll, és a Juventus tízes mezét sem Del Piero viseli, hanem Paulo Dybala. Amikor Torinóba érkezve először pillantjuk meg a stadiont, és legfőképpen mögötte a horizontra festői háttérképet rajzoló Alpokat, akkor az jut eszünkbe, hogy itt csak az időnek ellenálló hegylánc köti össze a múltat és a jelent. Torinóban minden más megváltozott, és az érzés csak felerősödik, amikor a stadion parkolójában kígyózó kocsisoron akad meg a tekintetünk.
Torinóban nem Ronaldo, hanem a Covid miatt járnak a stadionhoz
Emlékeznek még Torinóban arra, hogy a Ferencváros ötvenöt évvel ezelőtt ebben a városban nyerte meg a Vásárvárosok Kupáját a Juventus ellen, de ettől függetlenül magabiztos hazai győzelmet várnak az olaszok a két csapat keddi, Bajnokok Ligája-mérkőzésén. A vörös zónában azt mondják, hogy a futball nem ugyanaz a szurkolók nélkül, de nemcsak a stadion hangulata változott meg Torinóban, hanem az utcáké is.
Régen ez azt jelentette volna, hogy meccset rendeznek, ám a keddi Juventus–Ferencváros találkozónak semmi köze a türelmesen egymás után araszoló autókhoz. Koronavírus-tesztet végeznek a hatóságok a kocsijukkal sorban állókon, mi pedig újra ráeszmélünk, hogy a vörös zónába érkeztünk. Az Alpok és a stadion együttes látványa csak egy pillanatra tudta feledtetni velünk, hogy Olaszország a járvány által egyik leginkább sújtott tartományában, Piemontban vagyunk.
Zárva tartanak az éttermek és a kávézók, napközben is kijárási tilalom van, amely szerint kizárólag munkaügyi, egészségügyi vagy egyéb halaszthatatlan célból lehet az utcára merészkedni. Az élelmiszerboltok ugyan nyitva tartanak, de csak bizonyos létszámú embert engednek be az épület nagyságától függően, így sokan a bejárat előtt várakoznak. A tömegközlekedés is csak fél gőzzel működik, legfeljebb ötvenszázalékos kihasználtságú járatok közlekedhetnek. Nagy szigor persze nincsen, a cirka ezer kilométeres Budapest–Torino utat egyetlen rendőri ellenőrzés nélkül tettük meg, és már egy napja járjuk a várost anélkül, hogy bárki elkérte volna a papírjainkat. Túlzás is lenne azt állítani, hogy néptelenek az utcák, mint egy posztapokaliptikus regényben, de az élet Olaszországra egyébként jellemző, dallamos lüktetéséből szinte semmi sem maradt.
– Néha azon kapom magam, hogy régi videókat nézegetek a mobilomon – meséli Maurizio Giovanelli, a legnagyobb nemzetközi Juventus szurkolói közösség, az Around Turin vezetője, akivel a kijárási tilalom miatt telefonon beszélgetünk. – A lelátó hangja és az extázisélmény a gólok után semmivel sem összehasonlítható. Hihetetlenül hiányoznak a meccsek, nekünk, szurkolóknak teljesen megváltozott az életünk. Azelőtt ott voltunk mindenhol, most meg sehol sem lehetünk a csapattal. Megértjük a rendkívüli körülményeket, de a futball nem ugyanaz drukkerek nélkül.
A főszurkoló egyébként nagy tisztelettel beszél a Ferencvárosról és a magyar futballról. Megemlíti az 1965-ös Vásárvárosok Kupája döntőjét, amelyet a zöld-fehérek Fenyvesi Máté góljával 1-0-ra nyertek meg a Juventus ellen idegenben. Erről az olasz klub hivatalos honlapja is megemlékezett a mai meccs előtt, kiemelve, hogy a Fradi lett akkor Kelet-Európa első nemzetközi kupagyőztes klubja, és hogy azóta most először lép pályára Torinóban. – Nyilvánvaló, hogy a mai Juventus és a Ferencváros között nagy a tudásbeli különbség, de az első mérkőzésen és Somália játéka nagyon tetszett. Ettől függetlenül 3-0-s Juventus-győzelemre számítok – jósol Giovanelli.
Valami hasonlóban bízik Andrea Pirlo, a Juventus edzője is. Mi a stadion lelátóján ülünk a médiapáholyban, ő pedig elkülönítve a konferenciateremben, és fejhallgató segítségével halljuk egymás szavát a sajtótájékoztatón. – Nem szabad a budapesti 4-1-es győzelemre emlékeznünk. Úgy kell gondolnunk erre a meccsre, mintha egy döntő lenne, amit meg kell nyernünk, hogy minél előbb lezárjuk a továbbjutás kérdését – fogalmaz Pirlo, akinek a csapata a Fradi elleni győzelemmel valóban biztosíthatja helyét a nyolcaddöntőben.
Szergej Rebrov Ferencvárosának egészen más céljai vannak, az ukrán edző csak jól szeretné képviselni Magyarországot. Torinóban ez nem könnyebb, mint megmászni azokat a hegyeket.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezSzoboszlai Dominik ezt üzente a távozó Kloppnak
A magyar középpályás egy idényen keresztül dolgozhatott együtt a német vezetőedzővel.
Verstappen összetört, Leclerc Ferrari-győzelmet vizionál
Norris úgy látta, nem sikerült megtalálniuk a megfelelő beállításokat, ezért nem nyert vasárnap.
Klopp „elkottyintotta” a Liverpool bejelentését + videó
Vasárnap minden a német edzőről szólt Liverpoolban, de ő mással is meg akarta osztani a reflektorfényt.
Így ritkán látni Guardiolát! A könnyeivel küzdött, amikor Kloppról kérdezték + videó
A német edző lemondása nem csak a Liverpool szurkolóit érintette érzékenyen.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Magyar Péterről ezt gondolja az utca embere - videó
Meghalt Varga Szilvia
Házasság első látásra: újra együtt az egyik pár, óriási az öröm
Svájci autópályák: úgy végzik az útfelújításokat, ahogy arról a magyarok csak álmodhatnak – videó
Katalin hercegné végre személyesen adott hírt magáról
Lesz magyar mozdonygyár
Már a csíksomlyói búcsú is zavarja a Facebookot
Győztes lett a Szegedi hazai búcsúja
Ezért zuhanhatott le az iráni elnök helikoptere
Óriási razzia volt a belvárosban, megvan kiket kaptak el
Lépett a rendőrség, őrizetben a verőcei hajóbalesetet okozó kapitány
Ő a verőcei hajóbaleset egyik áldozata, gyászba borult az internet
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezSzoboszlai Dominik ezt üzente a távozó Kloppnak
A magyar középpályás egy idényen keresztül dolgozhatott együtt a német vezetőedzővel.
Verstappen összetört, Leclerc Ferrari-győzelmet vizionál
Norris úgy látta, nem sikerült megtalálniuk a megfelelő beállításokat, ezért nem nyert vasárnap.
Klopp „elkottyintotta” a Liverpool bejelentését + videó
Vasárnap minden a német edzőről szólt Liverpoolban, de ő mással is meg akarta osztani a reflektorfényt.
Így ritkán látni Guardiolát! A könnyeivel küzdött, amikor Kloppról kérdezték + videó
A német edző lemondása nem csak a Liverpool szurkolóit érintette érzékenyen.