Fontos lépést tett meg az Európa-bajnokság felé a válogatott

Erős ellenfelet, Belaruszt győzte le 2-1-re a magyar futsalválogatott az Eb-selejtezőn, a Sterbinszky Amália Sportcsarnokban. A közvetlen rivális elleni sikerrel Dróth Zoltánék fontos lépést tettek meg az Európa-bajnokság felé vezető úton.

Magyar Nemzet
2021. 02. 03. 15:52
futsal
Budapest 20210203 Futsal Magyarorsz‡g-FehŽroroszorsz‡g Foto Nemzeti Sport çrvai K‡roly Fotó: Árvai Károly Forrás: Nemzeti Sport
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Még csak a második mérkőzését játszotta a magyar válogatott a futsal Európa-bajnokság selejtezőinek második csoportkörében, de máris rá lehetett sütni a Belarusz elleni találkozóra a sorsdöntő jelzőt.

Ennek oka, hogy a csoport első helyét a papírforma szerint szinte előre oda lehetne adni a honosított brazilokkal megerősített Kazahsztánnak, amely decemberben, az első fordulóban 5-0-ra ütötte ki a koronavírus-fertőzés miatt tartalékos magyar csapatot. Játékereje alapján Izrael hasonlóan, csak lefelé lóg ki a négyesből, így már a sorsolás pillanatában sejteni lehetett, hogy a második helyért Magyarország és Belarusz fog harcba szállni egymással. Így a hazai meccsnek különösen nagy jelentősége volt.

Ami azt illeti, törleszteni valója is akadt Turzó József szövetségi kapitány csapatának, hiszen 2019-ben 2-0-ra kikapott a fehéroroszoktól a vb-selejtezőn. Nem akart még egyszer belelépni ebbe a folyóba a magyar válogatott, amely az elejétől támadott, és ez a stílus nem tetszett a vendégeknek. Az ötödik percben góllá érett a taktika: egy felpasszolt labdát Rábl János a kapunak háttal állva vett át, beforgatta a védőjét, majd a kapus felett a kapuba emelt. Később Rábl ziccerben inkább passzolt, rosszul tette, majd kapufát is lőtt, így félidőre maradt az 1-0.

A kihagyott helyzetek a második félidő 7. percében megbosszulták magukat. Kniga cselezgetett négy magyar gyűrűjében, majd a teljesen üresen maradt Silivonchikhoz passzolt, aki közelről belőtte a belaruszok egyenlítő gólját. Nem sokáig örülhettek a vendégek, két perccel később gyors magyar kontra bontakozott ki, Dróth Zoltán tökéletes ütempasszal indította Pál Patrikot, aki a jobb felsőbe bombázott, 2-1-re alakítva az eredményt.

Újabb gól már nem született, győzelmével a magyar válogatott fontos lépést tett meg a 2022-es hollandiai Eb felé, amelyre a nyolc csoport hat legjobb másodikja automatikusan kijut, a hetedik és nyolcadik pedig egymás ellen dönt rájátszásban az utolsó kiadó helyről. Folytatás március 3-án Izrael ellen újra hazai pályán.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.