Hét DEAC-grácia a futsal-válogatottban

Debrecenben rendezik március 17-én a női futsal Európa-bajnokság négyes döntőjét, amelyben (a portugál, a spanyol és az ukrán csapat mellett) ismét szerepel a magyar válogatott is. Csapatunk a cseh, a szlovák és a bosnyák együttest megelőzve jutott idáig. Egyáltalán nem a helyi rendezés, hanem a lányok kiváló formája miatt a DEAC csapatából heten kaptak helyet a válogatott keretben.

Gőz József Miklós
2023. 02. 23. 11:48
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Már csak azért sem csodálkozhatunk a debreceni túlsúlyon, hiszen az egyetemi csapat magasan vezet a magyar elsőosztályú bajnokságban. Kik szerepelnek a csapatok történetében ilyen nagy számmal a válogatott keretben? Torma Lilla, Fülöp Diana, Gajzágó Flóra, Horváth Viktória, Krascsenics Csilla, Tóth Nóra és Üveges Katalin. Heten vannak, de nem Théba, hanem Ukrajna ellen, hiszen az első mérkőzést a tavalyi harmadik ukránok ellen játsszák. Az akkori, Portugáliában vívott Eb-döntőn minimális, 2-1-es vereséget szenvedtek tőlük. Tegyük hozzá, hogy a döntőben – akár az ideiben – a magyarok elleni mindegyik csapat profi játékosokból állt, egyedül a mieink amatőrök, azaz nem a futsalból élnek.

A DEAC-nál folyó szisztematikus sportágfejlesztés során alakult meg a futsal szakosztály is, amely már több éve a legjobb a női csapat az NB I-ben. Most is magasan vezeti a mezőnyt a tabellán. Quirico Vivien három éve a trénerük, előbb Hajdúböszörményben edzősködött, majd átment a DEAC-hoz. Munkájának minőségét jelzi, hogy 2021-ben ő lett a magyar női válogatott pályaedzője is Frank Tamás szövetségi kapitány mellett. Elmondta, hogy „lányainak” a fele a Debreceni Egyetemen tanul. Mindnyájan nagyon lelkiismeretesen, ahogyan edzenek és játszanak is. Február 8-án és 9-én vívták utolsó felkészülési meccseiket Szlovénia ellen. (Zalaegerszegen 2-0-ra győztek, Ljutomerben 2-2-es döntetlen született.) A négy magyar gól közül hármat debreceniek – Horváth Viktória (kettőt) és Üveges Katalin – lőttek. Beteljesültek Frank Tamásnak a mérkőzések előtti szavai, aki így fogalmazott:

– Legutóbb októberben játszottak együtt a lányok, de bízom benne, hogy gyorsan sikerül felvenniük a nemzetközi mérkőzések ritmusát és két jó meccset vívnak a lányok. Jól sikerültek az utolsó edzőmeccsek, még van idő a hibák javítására, a játék csiszolására, amelyek például a pontvesztést is okozták.

Borítókép: magyar gólöröm a Szlovénia ellen meccsen (Fotó: Facebook)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.