A pécsiek szemlátomást komolyan hittek a sikerben. Bár eleinte a hazai csapat irányított inkább, és egy buta hiba után vezetést is szerzett, ez még nem döntött el semmit sem. A 39. percben Svedyjuk röviden adta haza a labdát, majd a tizenhatoson belül lerántotta az arra rácsapó Lukács Dánielt, a sértett pedig magabiztosan bombázott a hálóba – 1-0. Ettől nem omlott össze a vendégcsapat, sőt az első félidő hosszabbításában nagyon szép góllal egyenlített: Harsányi végzett el szabadrúgást balról, a 11-es pontra ívelt labdáját Danilovic kiütötte balra, éppen Kocsishoz, aki mellre vette, majd mielőtt földet ért volna, kapásból a kapujába visszakapaszkodó Danilovic fölött a jobb felső sarokba emelt – 1-1.
Nagyon meglógott a mezőnytől a Diósgyőr az NB II-ben
A Pécsnek talán az utolsó reménye volt, hogy látótávolságon belül maradjon a DVTK-val szemben. Utóbbi az NB II 24. fordulójának az utolsó meccse előtt már kilenc ponttal vezetett előtte a tabella élén, a második MTK öttel előzte meg a PMFC-t, azaz adott volt az esély a felzárkózásra. Persze a fordítottja is igaz: a Diósgyőr nagyot léphetett előre az esetleges győzelmével, ami meg is lett, 3-2-re nyert a hazai együttes.
A szünet után a vendégek futballoztak jobban, és kihagytak több helyzetet, ami a 75. percben bosszulta meg magát, akkor Lőrinczy 19 méterről bombázott a kapu jobb oldalába – 2-1. Négy perccel később pedig egy hazai jobboldali szöglet után nem tudtak felszabadítani a pécsiek, a labda Cseke elé került, aki 5 méterről pöckölt a kapuba – 3-1. A második játékrész hosszabbításában is eredményesek voltak a vendégek, a 94. percben Gera D. talált közelről a hálóba – 3-2.
Ezzel eldőlt a mérkőzés, ugyan még nagyon sok van hátra a bajnokságból, szinte elképzelhetetlen, hogy a DVTK leadja a tizenkét pontos előnyét, és ezzel ne jusson fel az élvonalba. A második MTK még nincsen ilyen jó helyzetben, de azért az a hét pont is tekintélyes, amivel távol áll a harmadik pozíciótól.
NB II, 24. forduló: Diósgyőr–Pécsi MFC 3-2 (1-1), Diósgyőr, 3153 néző, jv.: Kovács I. Gólszerző: Lukács (11-esből 39.), Lőrinczy (75.), Cseke (79.), illetve Kocsis (45+2.), Gera D. (94.), az élcsoport állása: 1. Diósgyőr 55, 2. MTK 50, 3. Pécs 43.
Borítókép: Háromszor is ünnepelhettek a diósgyőriek (Fotó: Nemzeti Sport/Árvai Károly)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezKét kiállítás és KO, a Honvéd-szurkolók hátat fordítottak a csapatuknak + videó
Továbbra is fenyegeti a veszély a kispesti futballklubot, hogy a harmadosztályba zuhanhat.
Élsportolók a kifutón – divatbemutatót tartottak a magyar sport napján
Tizenhat-tizenhat meghívott élsportoló és híresség vett részt a nagyszabású rendezvényen.
Megalázták, milliókat költött, mentő jött érte – kitálalt Klopp volt magyar játékosa
A Dortmund első csapatában is megfordult csatár nekiment magyar klubja edzőjének és vezetésének.
Nagy a baj! Két mérkőzéssel az idény vége előtt menesztette edzőjét Schäfer András csapata
Az osztályozós helyre csúszás elkerüléséért küzd az Union Berlin.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!
Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó
Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője
Pankotai Lili megcsúszott, de úgy tűnik, sikerült elballagnia
Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!
Az orosz vezető megadta rakétatámadásaik három fő célpontját: Washingtont, Párizst és Londont
Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról
A Szolnok harmadszor is legyőzte az Albát, és bejutott a férfi kosárlabda NB I fináléjába
Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború
Luxusautóval versenyeztek, ezért halt meg az MMA-bajnok a szalántai balesetben
Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)
Nem sok jót jósolnak az amerikaiak Zelenszkijnek
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezKét kiállítás és KO, a Honvéd-szurkolók hátat fordítottak a csapatuknak + videó
Továbbra is fenyegeti a veszély a kispesti futballklubot, hogy a harmadosztályba zuhanhat.
Élsportolók a kifutón – divatbemutatót tartottak a magyar sport napján
Tizenhat-tizenhat meghívott élsportoló és híresség vett részt a nagyszabású rendezvényen.
Megalázták, milliókat költött, mentő jött érte – kitálalt Klopp volt magyar játékosa
A Dortmund első csapatában is megfordult csatár nekiment magyar klubja edzőjének és vezetésének.
Nagy a baj! Két mérkőzéssel az idény vége előtt menesztette edzőjét Schäfer András csapata
Az osztályozós helyre csúszás elkerüléséért küzd az Union Berlin.