A Ferencváros történelmi tettet hajtott véget a jelenleg is zajló labdarúgó versenyidényben. A csapat 2019 óta mindig beverekedte magát a két legnagyobb európai klubsorozat csoportkörébe, 2020-ban a Bajnokok Ligájában, egy évvel korábban és később majd tavaly nyáron az Európa-ligában jutott túl a selejtezőkön. Most azonban nem elégedett meg ennyivel, a török Trabzonsport, a francia Monacót és a szerb Crvena zvezdát megelőzve megnyerte a csoportját!
Rendkívüli kiállítás idézi fel az Európa-liga hőseit a Fradi Múzeumban
Rendhagyó időszaki kiállítás nyílt meg szerda délután a Fradi Múzeumban: a tárlat a 2022–2023-as idényben az Európa-ligában a tizenhat közé jutott menetelésnek állít emléket El-hősök címmel. A megnyitón beszédet mondott Kubatov Gábor elnök, Sztanyiszlav Csercseszov vezetőedző és Dibusz Dénes csapatkapitány is.
A Fradi 48 év után volt ismét érdekelt a nemzetközi porondon a tavasszal is. Csoportelsőként közvetlenül bejutott a legjobb tizenhat közé, és ott a negyeddöntőért vívott párharcban a német Leverkusent kapta ellenfélnek, amely megállította a magyar bajnokot, mindkét meccset 2-0-ra megnyerve. Ez a szereplés így is emlékezetes marad, és ebben segít a szerdán megnyílt időszaki kiállítás a Fradi Múzeumban, amely az El-hősök címet kapta.
– Kiállításunk az El-hősök nevet viseli, de ez a tárlat nemcsak tizenhat meccset, huszonnégy gólszerzőt és egy csapatot mutat be, hanem annál sokkal többet – jelentette ki a megnyitón Kubatov Gábor, a Ferencváros elnöke a klub honlapjának tudósítása szerint. – Azt, hogy önbizalommal, hittel, munkával bármi elérhető, hogy igenis meg lehet csinálni! Emlékeznek, a Trabzonspor ellen hogyan kezdtünk idehaza? Egy kiállítással. De bebizonyítottuk: ha harcolni kell, nem a kutya mérete fontos a harcban, hanem a harc mérete a kutyában!
A tárlat természetesen sok fontos tárgyat is bemutat, ilyen például a Monaco ellen sorsdöntő találatot szerző Kristoffer Zachariassen cipője , az Európa-liga sorsolásának hivatalos golyói, és megtekinthető a csapatkapitány kapus, kesztyűje is. Utóbbi ezt mondta a megnyitón:
– A pályán átéltem a sikereket, most pedig egy kicsit újraéltem ezeket a győztes pillanatokat. Örülök, hogy mindennek részese lehettem, csapattársaimmal együtt büszke vagyok rá, hogy idáig jutottunk, alig várjuk a folytatást!
A csoportgyőzelemmel az orosz vezetőedző, Sztanyiszlav egész biztosan beírta magát a klub történetének legnevesebb szereplői közé. Ő korábban azt nyilatkozta, jövőre a Bajnokok Ligájában szeretne ugyaneddig eljutni a csapattal, és rövid beszédében is utalt arra, hogy ez számára még nem a csúcs: – Amikor legyőztük a Slovant Pozsonyban, azt mondtam: nem rossz. Ezt most is tartom, de nem elégedhetünk meg ennyivel, mindig van feljebb! Örülök annak, hogy jó néhány emlékezetes meccset tudtunk játszani, és biztos vagyok benne, hogy rengeteg felejthetetlen élményt szereztünk fantasztikus szurkolóinknak, akikre a jövőben is számítunk.
A megnyitó után a szurkolók is megtekinthetik az időszaki kiállítást, amely már a tizedik a Fradi Múzeum újkori történetében. Az érdeklődők hatvan tárgy megtekintésével idézhetik fel az emlékeiket a Ferencváros nemrégen lezárult meneteléséről az Európa-ligában.
Sztanyiszla Csercseszov az Origo-videójában a következőképpen elevenítette fel az élményeit:
Borítókép: A kiállítás már várja a látogatókat a Fradi Múzeumban (Fotó: Fradi.hu/Micheller Szilvia)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNeuer hősből antihős lett, a Real döntős, pedig a 87. percben még kiesésre állt
A Borussia Dortmund után a Real Madrid jutott a Bajnokok Ligája fináléjába.
Ezt a csatát a lilák nyerték a Ferencváros ellen
Az UVSE története nyolcadik bajnoki diadalát aratta, ezzel beérte a Dunaújvárost az örökrangsor második helyén.
Szoboszlai nagy bejelentése: egy világmárka hálójába került, étlapon lesz
A „Domi meal” június 4-én lesz először elérhető a McDonald’s magyarországi éttermeiben.
Marozsán veresége után izgalmas kérdés, hogy ennek milyen következménye lesz
A magyar játékos tavaly szenzációt okozott Rómában, ma az első meccsén búcsúzott.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Történelmi jelentőségű találkozó, nagy magyar siker: két évtized után Budapestre jön a kínai elnök
Egyetlen nukleáris rakéta képes lenne elpusztítani egész Budapestet
Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire
Gigantikus pénzt, csaknem 400 millió forintot keresett Velence a belépődíjakkal pár nap alatt
Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz
A kínai elnök Magyarországon: így védik a világ egyik legfontosabb emberét – Hszi Csin-ping kínai Rolls-Royce-szal érkezik Orbán Viktorhoz
Oroszország szövetségese is felkészült az atomháborúra
Elképesztő! Joselu duplájával fordított, és BL-döntőbe jutott a Real Madrid – videó
Ajánlásgyűjtés: Magyar Péterék kudarcot vallottak
Hszi Csin-ping megérkezett Budapestre
Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)
KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezNeuer hősből antihős lett, a Real döntős, pedig a 87. percben még kiesésre állt
A Borussia Dortmund után a Real Madrid jutott a Bajnokok Ligája fináléjába.
Ezt a csatát a lilák nyerték a Ferencváros ellen
Az UVSE története nyolcadik bajnoki diadalát aratta, ezzel beérte a Dunaújvárost az örökrangsor második helyén.
Szoboszlai nagy bejelentése: egy világmárka hálójába került, étlapon lesz
A „Domi meal” június 4-én lesz először elérhető a McDonald’s magyarországi éttermeiben.
Marozsán veresége után izgalmas kérdés, hogy ennek milyen következménye lesz
A magyar játékos tavaly szenzációt okozott Rómában, ma az első meccsén búcsúzott.