Hatvannegyedik életévében elhunyt Györfi János egykori kézilabdázó, mesteredző – tudatta a Magyar Kézilabda-szövetség. Pályáját felidézve azt írják: „tudását, tapasztalatát nem csak az iskolapadból merítette, hiszen harminchét éven át maga is kézilabdázott. Majd negyedszázadot edzősködött a magyar juniorválogatott, illetve hazai első és másodosztályú csapatok mellett. Gyakorlat és elmélet szerves egysége jellemezte, ennek jegyében dolgozott a Testnevelési Egyetem stratégiai főtanácsadójaként, majd a Testnevelési Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnökének tanácsadójaként.”

Gepárdok

Tanárom volt Györfi János. Az a nagybetűs tanár, aki szereti a diákjait, mindenféle butaságaikkal, kihágásaikkal együtt. A Kolumbusz Kristóf Humángimnázium első évfolyamának osztályfőnökeként nevelte azokat a fiatalokat, akik közül végül tizenöten érettségiztek le az ő irányításával. Tudtuk és láttuk, hogy kézilabdaedző volt. Nehéz az ilyet eltéveszteni, olyan masszív és erős ember volt. 

Mert hangos volt, ahogy egy jó tanárhoz illik, nagyon mélyen művelt, a történelem megszállottja, és nem véletlen, hogy diákjai is hajlottak erre. Nem volt modern, haverkodós tanár, akit tegeznek a diákjai. Gepárdoknak hívott minket, az ő gepárdjainak, akik az ő tanítása mentén rohanni fognak, igazán gyorsan a céljaik felé. Az esetek többségében igaza is lett. Vannak nagyon sikeresek közöttünk, de a cél nem ez volt, hanem az, hogy önmagában mindenki megtalálja a boldogságot. Ez egy kemény munka, életnek hívják. Györfi János pedig figyelt arra, hogy ki miként találja meg a saját útját.

Sok-sok éve befejeződött már ez az iskola, a diákok ide-oda kerültek, de máig nagyon sűrűn találkozunk. Mikor legutóbb ellátogattunk a tanár úrhoz, láttuk, hogy beteg, de arról faggatta diákját, a házára feltűzött lobogó melyik magyar királyhoz tartozik. Persze a srác tudta. Mert ilyet nem lehet eltéveszteni, ha a tanár úr kérdezi. Hitt abban, hogy a hittel le lehet győzni a betegséget is. A tanár, aki két gepárdját már kénytelen volt eltemetni. Isten veled, tanár úr!