Amikor megkezdődött a sofőr nélküli közúti járművek fejlesztése, a kutatók egy része az emberi tevékenységet igyekezett modellezni. A gépkocsivezető legfontosabb érzékszerve a szeme: folyamatosan nézi maga előtt az utat, időnként a visszapillantóból ellenőrzi, hogy mi van mögötte, és ennek megfelelően irányítja a járművet. Az önvezető berendezésnek sincs másra szüksége, mint egy-egy kamerára előre-hátra, és a fedélzeti számítógép elvégzi a többit. A sok millió tesztkilométer után azonban kiderült, hogy a kamerarendszer önmagában sérülékeny eszköz: belepi a kosz, esőben, hóban, kevés fényben rosszul lát – mint az emberi szem is –, és ilyenkor kiszolgáltatottá válik. Emiatt bővítették az érzékelők arzenálját: ultrahang, infravörös hullám, radar is hadrendbe állt, de mindezek csak egy-egy részterületen szerepeltek jól.
Ennyi volt, emelni kell a közös költséget, ha nem akarunk nagyon nagy bajba kerülni
Nincs más választás.