Évek óta hiába próbál fordítani a szerencséjén a Gucci, úgy tűnik, nem túl sikeres az ügyben – számolt be a Világgazdaság a Bloomerg cikke alapján.
Nem tud lépést tartani a versenytársakkal, nagy a baj az egyik legnagyobb luxusmárkánál
A szakadék szélén áll évek óta.
A portál azt írja, hogy a Gucci márkát birtokló Kering bejelentése alapján a luxusmárka eladásai az idei első negyedévben akár húsz százalékot is eshetnek, főként az Ázsia–Csendes-óceán régió vártnál nagyobb hanyatlása miatt. Megjegyzik, hogy a cég birtokában több más márka is van, ilyen a Balenciaga vagy a SaintLaurent, és a várakozások szerint az összehasonlító forgalom akár tíz százalékot is eshet.
További Gazdaság híreink
A Kering Amerikában egyébként hétszázalékos visszaesést tapasztalt, így a szakértők nem annyira csodálkoznak rajta, hogy
a vállalat részvényei egy év alatt 28 százalékot vesztettek értékükből.
Még kellemetlenebb a helyzet, ha azt vesszük, hogy a vállalat profitjának kétharmadát a Gucci adja, amelynek varázsa az elmúlt években megkopott – legalábbis a piaci visszaesést tekintve.
További Gazdaság híreink
Borítókép: Illusztráció (Fotó: Shutterstock)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezIrdatlan mennyiségű fát telepítettek az elmúlt öt évben + videó
Tartósan sikerült megfordítani a negatív erdőtelepítési trendet az országfásítási programmal.
Kamatdöntő ülést tart a jegybank és munkaerőpiaci adatokat közöl a KSH a héten
A Magyar Nemzet gazdasági hétindítója.
Élénk lehet az idei nyár a nyaralók piacán
Néhol még olcsóbban lehet vásárolni, mint tavaly.
A jó állapotú házak gyorsan elkelnek
Van, ahol akár egy évet is várni kell egy ingatlan vevőjére, máshol csak pár hónapot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Orbán Viktor meglepett egy idős házaspárt
Hernádi Judit odaszúrt Orbánnak, de balul sült el a támadása
Friss hírek érkeztek a meglőtt Ficóról, így van most a szlovák miniszterelnök
Meghalt az elnökük: lélegzetvisszafojtva figyel a világ, mit tesz most Irán – ő lesz az utódja
Szoboszlai szomorú bejelentést tett, rajongók ezrei zokognak most
Bayer Zsolt felhívása + videó
Kiderült, hogy melyik magyar településről származnak a verőcei hajóbaleset áldozatai
Nincs kedved órákig sikálni a sütőrácsot? Dobd a fűbe egy éjszakára!
Ő a verőcei hajóbaleset egyik áldozata, gyászba borult az internet
Óriási razzia volt a belvárosban, megvan kiket kaptak el
Meghalt Varga Szilvia
Szoboszlai is tátott szájjal hallgatta Klopp öltözői beszédét + videó
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezIrdatlan mennyiségű fát telepítettek az elmúlt öt évben + videó
Tartósan sikerült megfordítani a negatív erdőtelepítési trendet az országfásítási programmal.
Kamatdöntő ülést tart a jegybank és munkaerőpiaci adatokat közöl a KSH a héten
A Magyar Nemzet gazdasági hétindítója.
Élénk lehet az idei nyár a nyaralók piacán
Néhol még olcsóbban lehet vásárolni, mint tavaly.
A jó állapotú házak gyorsan elkelnek
Van, ahol akár egy évet is várni kell egy ingatlan vevőjére, máshol csak pár hónapot.