Észak-Korea kiutasítja azt az amerikai közlegényt, aki júliusban illegálisan lépett be a kommunista országba − jelentette szerdán az észak-koreai KCNA hírügynökség. A phenjani rezsim szócsövének számító KCNA nem tért ki részletekre azzal kapcsolatban, mikor és hogyan hajtják végre a döntést.
Phenjan kiutasítja az Észak-Koreába szökött amerikai katonát
A 23 éves Travis King július 18-án lépte át az Észak- és Dél-Koreát elválasztó demilitarizált övezet határát.
A 23 éves Travis King július 18-án lépte át az Észak- és Dél-Koreát elválasztó demilitarizált övezet (DMZ) határát. A KCNA közlése szerint a hatóságok befejezték a kihallgatását, amelynek során King elismerte, hogy illegálisan hatolt be Észak-Koreába, és ezt azzal indokolta, hogy „rossz érzéseket táplált az amerikai hadsereggel szemben az embertelen bánásmód és a faji megkülönböztetés miatt”.
A szolgálati idejét letöltő King, aki a Yonhap dél-koreai hírügynökség szerint megtagadta a pénzbírság megfizetését azért, mert Szöulban megrongált egy rendőrautót, egy dél-koreai fogolytáborban töltött büntetés után már hazatérhetett volna az Egyesült Államokba, ahol azonban további adminisztratív intézkedéssel kellett volna szembenéznie.
További Külföld híreink
Ahelyett, hogy felszállt volna a repülőgépre, egy határ menti faluba látogató turistacsoporthoz csatlakozott, és a csoporttól elszakadva átkelt Észak-Koreába.
Amerikai tisztviselők szerdán azt közölték, hogy King szerdán az Egyesült Államok hatóságainak őrizetébe került. A nevük elhallgatását kérő illetékesek szerint a férfit Kínában adták át az amerikai hatóságoknak.
Borítókép: Travis King amerikai katona észak-koreai őrizetbe vételérõl szóló tudósítást néznek dél-koreai utasok a szöuli központi pályaudvaron 2023. július 22-én (Fotó: MTI/EPA/Dzson Hon Kjun)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezUkrajna Patriot, IRIS–T és Skynex légvédelmi rendszereket kap
Németország Ukrajna egyik stratégiai partnere.
Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború
Amerikai katonák szállhatnak szembe az orosz csapatokkal.
Szijjártó Péter: Történelmi jelentőségű a kínai elnök e heti magyarországi látogatása
A kínai elnök magyarországi látogatása nagyban hozzájárul hazánk megerősödéséhez, a gazdasági-kereskedelmi viszony fejlesztéséhez és remélhetőleg a béketörekvések sikeréhez is – közölte a külgazdasági és külügyminiszter.
Oroszország megindította a háborúját Európa ellen?
Közleményt adott ki a NATO.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Hamarosan egy színpadra áll Magyar Péter a baloldal vezetőjével, Gyurcsány Ferenccel
Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek
4 csillagjegy, akinek teljesen megváltozik az élete májusban
A testőrei lezárták Magyar Péter kocsiját a vonaton
Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer
Mentőhelikopter szállította kórházba a soproni cirkuszi balesetben súlyosan megsérült férfit
Nagyot nőttek Berki Krisztián gyerekei az apjuk halála óta - képek
Abu Fani: A Ferencvárosnak vannak a legjobb szurkolói a világon
Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez
A Liverpool sztárja kiakadt, törölte az összes klubbal kapcsolatos posztját
Nem sok jót jósolnak az amerikaiak Zelenszkijnek
Liverpool: váratlan reggeli bejelentés, Szoboszlai fotója is a hírben + videó
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezUkrajna Patriot, IRIS–T és Skynex légvédelmi rendszereket kap
Németország Ukrajna egyik stratégiai partnere.
Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború
Amerikai katonák szállhatnak szembe az orosz csapatokkal.
Szijjártó Péter: Történelmi jelentőségű a kínai elnök e heti magyarországi látogatása
A kínai elnök magyarországi látogatása nagyban hozzájárul hazánk megerősödéséhez, a gazdasági-kereskedelmi viszony fejlesztéséhez és remélhetőleg a béketörekvések sikeréhez is – közölte a külgazdasági és külügyminiszter.
Oroszország megindította a háborúját Európa ellen?
Közleményt adott ki a NATO.