Táborveréstől az oxigénszomjig – így készültek Erőss Zsolték
Milyen doppingszerrel élnek a hegymászók, mit esznek odafent, és ezzel meddig élhetik túl 8000 méter fölött? Kinek telefonálhatott utoljára Erőss Zsolt, és mennyi esélyük van még a túlélésre? Az MNO egy profi alpinistával kereste a válaszokat. Tovább
Ha indult mentőakció Erőssékért, annak már biztosan vége
Mivel a Kancsendzöngán már este van, ha volt is ma valamilyen mentőakció, annak mostanra be kellett fejeződnie – mondta Sterczer Hilda, Erőss Zsolt felesége csütörtökön. Tovább
Kiderült: ezért vádaskodik egyből a baloldal
Hoppál Péter szerint amint újabb hírek kerülnek elő a baloldal körüli problémákról, akkor ők egyből azzal vádaskodnak, hogy „itt valami hárítás van”. Tovább
MNO+
A korrupciónak e puha formájában szinte mindenki érintett, ezért a hálapénz rendszerét az orvostársadalom egyedül nem is tudja felszámolni. A Rezidensszövetség elnöke össztársadalmi cselekvést sürget. Tovább
A Hajdú-Bét egykori károsultjai egyebek között azt szeretnék megtudni Bajnai Gordontól, hogy a cég felszámolását követően hová lett a libák ára. Tovább
A Magyarország által kialkudott, nettó 7301 milliárd forintos keretösszeg további 20 százalékkal is bővülhet a 2014–2020 közötti időszakban. Tovább
Több mint 4 milliárd forint értékű fejlesztés keretében bővítette egri gyárának üzemcsarnokát a ZF Lenksysteme Hungária Kft. Tovább
Gyurcsánynak még hiányzik egy mozaikdarab
Szerinte még nincs meg az a cáfolhatatlan bizonyíték, amely alapján teljes felelősséggel nyilvánosságra lehetne hozni, hogy kik szivárogtatták ki 2006-os őszödi beszédét. Tovább
A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) összesen 45 terhelttel szemben, 32 különböző mérkőzéssel kapcsolatban emelt vádat. Tovább
Belföld
Orbán Viktor miniszterelnök kifejezett kérése volt, hogy a fűtési szezon kezdete előtt történjen meg az újabb, második körös lakossági díjcsökkentés. Tovább
Gazdaság
Miután a váratlanul alacsony infláció miatt a vártnál jobban nőttek a reálbérek, az MKB Bank elemzői felfelé módosították a fogyasztásra és a GDP növekedésére vonatkozó prognózisukat. Tovább
Vélemény
Lerághatatlan csont
Vezércikk: Van-e élet a politikai halál után? Mi az hogy! Nálunk egy példásan kivitelezett karakter-öngyilkosság után még évekig miniszterelnök is maradhatott valaki. Tovább
Kultúrgrund
Ősszel kerül a mozikba Antal Nimród Metallica-filmje: a koncertfelvételek és fikciós részek vegyítésével készült produkció 3D-ben lesz látható. Tovább
Kék hírek
Feleségének megölésével gyanúsítanak egy csongrádi férfit, aki csütörtök este a Tisza-parti város közelében közlekedési balesetben életét vesztette. Tovább
Ismeretlenek rasszista szöveget fújtak a váci zsinagóga falára, majd néhány nappal ezelőtt a hitközség temetőjének síremlékeiben tettek kárt. Tovább
Ezért a giliszták a növények legjobb barátai
A földigiliszták segítik a növényeket, hogy hatékonyabban védekezhessenek a kertekben tömegesen elterjedt spanyol meztelencsigák ellen.
A sikeres felnőttkor titka: olvasás és matek
A legfrissebb vizsgálati eredmények szerint a gyerekek matematikai és olvasási képességei nagyban befolyásolják a jövőt. Tovább
A madarak, köztük a pingvinek nem lehetnek egyszerre kiváló úszók és repülők, mivel az úszáshoz való alkalmazkodás során gyengül repülési képességük. Tovább
Életmód
Kifosztották a Marilyn Monroe-kamiont
Feltörve és kifosztva megtalálták azt a kamiont, amely a Marilyn Monroe-kiállítás anyagainak egy részét szállította Firenzéből Prágába. Tovább
Rekordot döntött a napelemes repülőgép
Új távolsági rekordot állított fel transzamerikai útjának második szakaszán a Solar Impulse, a világ első, kizárólag napenergiával működő repülőgépe. Tovább
Technika
Ezúttal a V12 Vantage alapjaira épült CC100 Speedster mutatkozik be, nosztalgikus életérzéssel megtöltve, az Aston Martin 100 éves ünnepére. Tovább
Bemutatkozott az Xbox One
Hosszú várakozás után végre bemutatta legújabb konzolját a Microsoft. A sokáig Xbox 720 néven emlegetett eszköz a sokkal egyszerűbb Xbox One nevet kapta. Tovább
Benedek Tibor, a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya csütörtökön kihirdette bő keretét a július 21-én rajtoló barcelonai világbajnokságra. Tovább
24 óra hírei | Legolvasottabb

Top 10
Három év múlva az EL-győztes is indul a BL-ben. 2015-től az EL-győztes is a legjobbak között startolhat A döntést a szervezet végrehajtó bizottsága a héten hozta meg, s hivatalosan...
Berlinben lesz a 2015-ös BL-döntő. A 2015-ös döntő helyszíne, a berlini Olimpiai Stadion A döntő helyszínéről csütörtökön határozott az Európa Labdarúgó Szövetség (UEFA),...
Utazás
Szavazás
Rezsicsökkentés
Mi a véleménye a rezsicsökkentésről?













