Vallott a volt keresztapa: Portik a Fogásszal végeztetett ki mindenkit
Portik Tamás rendelte meg a 90-es évek alvilági leszámolásait. Ezt vallotta egy volt keresztapa a Fővárosi Törvényszéken. Radnai László az Energol-ügyben 12 évet kapott, de Portik elfogása után elhagyhatta a börtönt egészségügyi okokból. Tovább
A fiatalkorúak semmit nem vehetnek a trafikokban
Lesz fagyi és jégkrém a trafikokban, és tízszázalékos árrést biztosítanak a kiskereskedőknek a trafiktörvény módosítása értelmében. Az ösztöndíjas hallgatók munkafeltételeiről is határoztak. Tovább
Fél kilométeres körben evakuálják az embereket a budai Várnál
Világháborús bombát találtak a Várbazár területén kedd délután. A környéket 500 méter sugarú körben lezárják és kiürítik. Tovább
Rezsicsökkentés: újabb milliókra bírságolták a szolgáltatókat
Újabb többmilliós bírságokat szabott ki a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság energiaszolgáltató cégekre hibás számlakép miatt – közölte Németh Szilárd. Tovább
A Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportja mintegy kétszáz módosító indítványt nyújtott be a két hete előterjesztett, Magyarországról szóló Tavares-jelentéshez. Tovább
Fennállása során 21-edszer és sorozatban hatodszor az MKB Veszprém nyerte a férfi kézilabda-bajnokságot. Tovább
Életveszélyben lehet Erőss Zsolt?
A nepáli Kancsendzönga csúcsát sikeresen meghódító Erőss Zsolt és Kiss Péter még nem ért le a legmagasabb, 4-es táborba. Tovább
A Fonogram – Magyar Zenei Díjat, valamint a VOLTFolió-díjat idén közös gálaesten adják át. Bódi László Cipő előtt posztumusz életműdíjjal tisztelegnek. Tovább
Infravörös és milliméteres hullámhosszakon végzett észlelések alapján amerikai és francia kutatók azonosították a „legzöldebb” galaxist. Tovább
Belföld
Két és fél év börtönbüntetésre ítélte első fokon a bíróság S. Ábel joghallgatót, aki a vád szerint a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen több diáktársának megölésére készült. Tovább
Gazdaság
Nagyobb átalakításokra nem, csak finomhangolásra lehet számítani a kormány részéről a nemzetgazdasági miniszter tájékoztatása szerint. Tovább
Vélemény
Simor valódi bukása
Vezércikk: Azt hiszem, e kérdésben igaza van a jobboldalnak – mondta elmélázva a minap a jegybanki alapkamat csökkentéséről szóló eszmefuttatása végén az Info Rádió mikrofonja előtt Gyurcsány Ferenc. Tovább
Kultúrgrund
Első stúdióalbumán dolgozik majd ByeAlex, miután kipihente az 58. Eurovíziós Dalfesztivál fáradalmait, de külföldre is kapott felkéréseket. Tovább
A szalamandra lehet a kulcs a teljes gyógyuláshoz
Ausztráliai tudósok megállapítása szerint az állat immunrendszerében rejtőzik a kulcs rendkívüli képességéhez, amellyel vissza tudja növeszteni gyakorlatilag teste bármely részét.
Ismét fúrt a Curiosity
Újabb fúrást végzett a Marson a NASA űrrobotja, a Curiosity. A kivájt lyukból származó port a robot a héten juttatja be fedélzeti laboratóriumba. Tovább
Egy nap alatt egy négyzetkilométeren csaknem 1000 fajt – állatokat, növényeket, gombákat, köztük Magyarországon nagyon ritka fajokat – azonosítottak a kutatók. Tovább
Életmód
Csoportos házasságkötés is lesz Gyömrőn
Ezen a héten minden a romantikáról szól Gyömrőn. A romantikus helyszínekben bővelkedő településen szombaton csoportos házasságkötésre is sor kerül. Tovább
A háborúk névtelen hőseiről, a bakákról megemlékező fesztivált és második világháborús motorok találkozóját tartják vasárnap a komáromi Monostori erődben. Tovább
Technika
Változatlanul sok autót lopnak hazánkban
Az idei év elején időarányosan 40 százalékkal több autót tulajdonítottak el a felmérés alapját képező közel 9000 darabos gépjárműflottából, mint egy évvel korábban. Tovább
A Porsche a 918 Spyderrel azonban kétségkívül jól teszi, hogy megosztja a legfrissebb híreket, ezúttal versenypályán fut körbe a hibrid sportautó. Tovább
Bajnok az Eger
Az Eger nyerte a férfi vízilabda-bajnokságot, miután a finálé keddi, harmadik mérkőzésén 10-9-re legyőzte a Szolnok csapatát, s ezzel 3-0-ra megnyerte a párharcot. Tovább
Csaknem félmillió euróért kelt el az egyik internetes aukciós oldalon Sir Alex Fergusonnak, a Manchester United vezetőedzőjének utolsó, kispadon elfogyasztott rágógumija. Tovább
A szerdai döntő győztese 30 millió, vesztese pedig 10 millió forinttal gazdagodik a labdarúgó Magyar Kupában. Tovább
24 óra hírei | Legolvasottabb

Top 10
Verebes: Főleg Tarsoly érdeme a bajnoki cím. Legutóbb, 30 éve Verebessel lett bajnok az ETO (fotó: sztarold. hu) [BANNER133] Az NB I friss bajnoka, a Győr épp 30 évvel ezelőtt,...
Messi sírva mondta: „Nem leszek többé válogatott! ”. Szepesi György megint talált magyar vonatkozású cikket a Kickerben [BANNER133] Szepesi György, a legendás rádióriporter a...
Utazás
Szavazás
BL-győztes a Győr
Hatalmas sikert ért el a Győri Audi ETO csapata a női kézilabda Bajnokok Ligájának megnyerésével. Összejöhet jövőre is a bravúr?













