Hatalmas tartalék a rezsicsökkentésre
Biztos, hogy további 10 százalékkal csökken majd a gáz és az áram ára a lakosság számára, de vizsgáljuk annak a lehetőségét, hogy ennél is messzebbre menjünk, a 30 százalékra is megvan a rendszerben a fedezet – mondta Németh Lászlóné. Tovább
Portik terhelő információkat akart Orbán Viktorról
Orbán Viktorról próbált terhelő információkat szerezni Portik Tamás. Az alvilág ismert szereplője a Fekete Sereg vezetőjétől kért segítséget. A Hír TV Célpont című műsorának erről a jelenleg életfogytig tartó fegyházbüntetését töltő Magyar Róbert beszélt. Tovább
Videón vallott Portik ellen az egyik védett tanú
Portik Tamásra és társaira vallott az egyik védett tanú a Prisztás-gyilkosság büntetőperének első tárgyalásán pénteken a Fővárosi Törvényszéken. Tovább
Jövőre a pártokon is spórolnak
Nemcsak a választások előtti hónapokra, hanem a teljes 2014-es évre is felfüggeszthetik a pártok állami támogatását – tudta meg a Magyar Nemzet. Tovább
MNO+
Van-e értelme, hogy Kuvaittal mérkőzik a magyar labdarúgó-válogatott? Volt-e más megoldás ellenfél ügyében? Áttekintettük 112, Kuvaitnál erősebb válogatott június 6-ai programját. Tovább
A mellrák megelőzése miatt eltávolítani az emlő mirigyállományát az USA-ban bevett gyakorlat. Hogy működik ez Magyarországon? Tovább
Megértettük, amit a tavalyi béremelésből kimaradt dolgozók mondtak, és kevesebb mint egy éven belül megtaláltuk a megoldást a problémájukra – mondta a Magyar Nemzetnek Szócska Miklós. Tovább
Ezekért a filmekért döglenek Cannes-ban!
A hét összeállítása mi máshoz kapcsolódna, mint a világ legjelentősebb filmes seregszemléjéhez, a cannes-i filmfesztiválhoz? Tovább
Hamarosan az Egyesült Arab Emírségekben, Oroszországban, sőt az Egyesült Államokban is elérhetők lesznek a letelepedési államkötvények – mondta a Magyar Nemzetnek Rogán Antal. Tovább
Összeütközött két elővárosi vonat az esti csúcsforgalomban helyi idő szerint pénteken New York mellett. Tovább
A hét képekben
Belföld
Feljelentést tett a rendőrségen a Szegedi Tudományegyetem vezetése a bölcsészkar volt HÖK-elnökének állítólagos visszaélésével kapcsolatban. Tovább
Gazdaság
Benyújtotta a kormány az Országgyűlésnek a 2013-as költségvetésről szóló törvény módosításáról szóló javaslatot. Tovább
Vélemény
Pumpa vagy szivattyú?
Vezércikk: Még mondja valaki, hogy Bajnai Gordonnak nincs humorérzéke! Tovább
Kultúrgrund
Zsolnay Fesztivál: Désiré és az eső
A román Fanfare Transilvania fúvószenekar vezetésével a kulturális fesztivál ismét bevonult a Zsolnay Kulturális Negyedbe. Tovább
Kék hírek
Rövid időn belül elfogta a rendőrség azt a férfit, aki pénteken halálra gázolt egy nőt, majd segítségnyújtás nélkül továbbhajtott a Tolna megyei Kölesden. Tovább
Elütött egy motoros egy úttestre lépő férfit a 7-es főúton Balatonboglárnál, a balesetben a gyalogos a helyszínen életét vesztette. Tovább
Gondoskodás a 80 év feletti idősekről
Az országban minden 80 év feletti időst felkeresnének, a rászorulókat naponta segítenék bevásárlással, felolvasással, házimunkával.
Angelina Jolie minden nőt arra szeretne ösztönözni, hogy gondolják át a rájuk leselkedő emlőrák kockázatát. Tovább
Rohamosan nő a mentálisan beteg gyerekek száma
Az amerikai gyermekeknek akár húsz százaléka is szenvedhet valamilyen mentális zavarban. Számuk már több mint egy évtizede nő. Tovább
Életmód
Győrről szólt a hét
Rába-parti BL és bajnoki cím, Portik-ügy és Szita Bence feltételezett gyilkosainak pere. A hét eseményei képekben. Tovább
A balatoni fizetős strandoknak csak kisebb részében emelik a belépők árát az idei szezonban, igaz, néhol a 20 százalékot is elérheti mértéke. Tovább
Csak az egyéves eltiltása marad érvényben a Málagának, a plusz egy idényre szóló további büntetéstől eltekint az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA). Tovább
Bombameglepetéssel folytatódott a negyeddöntő az 5,015 millió euró összdíjazású, salakpályás római tenisztornán. Berdych kiejtette Dokovicot. Tovább
24 óra hírei | Legolvasottabb

Top 10
Ítéletidő és végítélet a paksi mocsárban. Nem adja fel a Loki a harcot a dobogóért Fotó: nso. hu [BANNER133] Szivics Tomi, a Paks szakvezetője századik NB I-es mérkőzésére...
Eldőlt: kiáll az Eger az Újpest ellen. Egy korábbi egri válságértekezlet fotója (Fotó: Lénárt Márton) [BANNER133] A pénteki nap sorsdöntő volt az egri városi labdarúgás...
Utazás
Szavazás
BL-győztes a Győr
Hatalmas sikert ért el a Győri Audi ETO csapata a női kézilabda Bajnokok Ligájának megnyerésével. Összejöhet jövőre is a bravúr?













