2017. március 27.,
hétfő, Hajnalka napja

15°

MN

Sörháború: megadta magát a Heineken

Megegyeztek a márkanév használatáról a Csíki Sör Manufaktúrával. A felek minden peres ügyet megszüntetnek.

Magyar Nemzet

Nehézfiúk a bábolnai földügyben

Poprády Géza volt államtitkár is érintett. Az állam előbb eladott egy területet egy magánszemélynek, majd továbbadta a Monsanto Hungária Kft.-nek.

D. Horváth Gábor

D. Horváth Gábor

Tarlós István üdvözlendő kifakadása

Felhívása nem a polgári elégedetlenségre felszólítás, hanem hogy értelmes rend legyen az utcákon.

Hutter Marianna

Száztízmillióra hívták meg az Új Nemzedék Központot

A Nemzeti tehetség program pályázatain szerepelhet sikerrel a korábban a Fidelitashoz kötődő állami cég.

Farkas Melinda

Az új lakások negyedét építik csoktámogatással

A családi házak helyett inkább kisebb alapterületű lakások készülnek.

Horváth Csaba László

„Amíg szélhámosok irányítanak, nem lesz rend a hazai mézpiacon”

A kaposvári méhészek elnöke szerint a kereskedők vezetője is részt vett a hamisításokban.

Színe-java

Katona Mariann

Árverési rendszer Hunguard-kézben

Egy rejtélyes liciten többször leállt a vagyonkezelő online rendszere, amit a cég auditált.

Ficsor Benedek

Ismét sötét éjszaka borul Európára?

Az öngyilkosságba menekült író, Stefan Zweig utolsó éveiről készült film a kontinens pusztulásáról elmélkedik.

Hegyi Zoltán

Hegyi Zoltán

Toronyugrás aranylánccal

Az átlagember számára felfoghatatlan összegekből épül az újabb és újabb elit.

MN

Nem tetszik az iskolai lövészet a szakszervezeteknek

A helyettes államtitkár szerint többen kérték, hogy bekerülhessen a kerettantervbe az oktatása.

Szabó Zsolt, Fekete Gy. Attila

Rendet tennének a közterület-felügyelőknél

Nem kockáztatnak a nem fizetők: a lekamerázott autósok ügyében a rendőrség jár el.

Vélemény

Szerető Szabolcs

Szerető Szabolcs

Ünnepi poszttrauma

A végletes politikai megosztottságot megjelenítő március 15-i pillanatok elfednek valami mélyebbet, fontosabbat.

Árva László

Korrupció és bukás

A gazdagság túlzottan egyenlőtlen eloszlását is sokan bírálták Dél-Koreában.

Kiemelt szerzőink

Lukács Csaba

Lukács Csaba

főmunkatárs

Pápay György

Pápay György

rovatvezető-helyettes (Publicisztika)

Stier Gábor

Stier Gábor

főmunkatárs

D. Horváth Gábor

D. Horváth Gábor

főszerkesztő

Hegyi Zoltán

Hegyi Zoltán

főmunkatárs

György Zsombor

György Zsombor

lapszerkesztő

Szerető Szabolcs

Szerető Szabolcs

főszerkesztő-helyettes

Körmendy Zsuzsanna

Körmendy Zsuzsanna

rovatvezető (Publicisztika)

Gazda Albert

Gazda Albert

társszerkesztő (Magazin)

Puzsér Róbert

Puzsér Róbert

publicista

Riport, háttér, interjú

György Zsombor

Csak egy kis voodoo

Lezárható-e a gyarmati múlt? Szenegálban járva könnyen megadhatjuk erre a rövid választ: egyhamar nem. Afrikai kalandok gyalog és négy keréken.

R. Kiss Kornélia

Külföldön már szigorítják a cirkuszi állattartást

Richter József az első lovasakrobata, aki Kossuth-díjat kapott. A klasszikus társulatok küzdenek az újcirkusz produkcióival.

Weiner Sennyey Tibor

Hamvas Béla ezerarcú és egyszerű életműve

Százhúsz éve született a bor filozófusa. Sokak számára az ő életműve a legjelentősebb az elmúlt száz esztendőből.

Herczeg Szonja

Trumpné szülővárosában az amerikaiakat meglepte az internet

A sevnicai polgároknak érezhetően elegük van a Donald Trump megválasztása óta rájuk vetülő figyelemből.

Kiemelt témáink

Csíki és Heineken

Csíki és Heineken

Kuruc sör, labanc sör.

Momentum és NOlimpia

Momentum és NOlimpia

Új politikai párt a palettán

Európa jövője

Európa jövője

Milyen Uniót akarunk? Vitasorozat.

Demszky metrója

Demszky metrója

OLAF-jelentés és földalatti harc

Budapesti vizes vb

Budapesti vizes vb

Sport, uszodák, milliárdok.

Rovatainkból ajánljuk

Molnár Csaba

Csernobilnál is nagyobb nukleáris balesetre derült fény

A kazahsztáni sugárszennyeződés ténye eddig is ismert volt, hogy ezt milyen mértékig és hogyan titkolták, nem.

Lukács Csaba

László Csabának hívnak, nem másként

László Csaba a hargitai meccsnézésekről, az anyaországi akadémisták bokájáról és „bumm-bumm” Becker szerváiról.

Molnár Csaba

Asztalon pörög a klímaváltozás

Magyar kutatók először a világon modellezték egész bolygónk éghajlatát.

További vezető híreink

R. Kiss Kornélia

Kiderült, ki lesz a főszereplője Enyedi Ildikó következő filmjének

Kilencvenéves lett Békés Itala, aki a kabarétól a revün át a pantomimig mindenbe belefogott.

MN

A madárinfluenza miatt üresek lehetnek a polcok húsvétkor

Nem volt alaptalan a korábbi feltételezés, hogy a vírus miatt alig lehet kacsa- és libahúshoz jutni.

R. Kiss Kornélia

Nem tud belenyugodni a tragédiába az öngyilkos pilóta édesapja

Két éve vezette sziklafalnak a Germanwings repülőgépét Andreas Lubitz. Édesapja a tragédia évfordulóján állítja: még kutatják, mi is történhetett.

Karikatúra

Léphaft Pál

Koccintás

Amikor magyar ember, sörrel.

Marabu

Párttagság

Van az egypártrendszer a pártonkívüliekkel. Meg van a többpártrendszer a többpárton-kívüliekkel.

Fotó és videó

Belföld

MN

Krumplinyomóval hamisítanak orvosi pecséteket

Több gyógyszertárra is lakat került az elmúlt hetekben, mert patikusaik illegálisan szállítottak gyógyszert külföldre.

MN

Ingyen van a védőoltás, mégis kevesen kérik

A költségvetés évente nagyjából 1,5 milliárdot költ oltásra, aminek így már majdnem a fele kárba vész.

MN

Publicus: Botka feljött Orbánra

A miniszterelnök öt százalékot vesztett, az MSZP-s politikus viszont erősödött.

Külföld

MTI

Las Vegasban buszon lövöldözött egy férfi

Nincs szó terrorizmusról – közölte a rendőrség. Négyórás tárgyalás után adta fel magát a fegyveres.

MTI

Ferenc pápa Milánóban mobil vécét használt, akárcsak a hétköznapi emberek

A katolikus egyházfő a társadalom peremén élőknek szentelte milánói látogatását.

Kultúrgrund

Balogh Roland

Még elkél némi élet az avarokba

Jó irányba mutat a Magyar Nemzeti Múzeum időszakos tárlata, de még több kell a fiatalok lenyűgözéséhez.

B. Kovács Gergely

Hamvas Bélára emlékeztek Eperjesen

Százhúsz éve született Hamvas Béla, akinek munkássága jelentős részben még mindig kéziratban van.

Tudomány és technika

Molnár Csaba

Több milliárd éve használjuk a jövő adathordozóit

Öt kiló DNS-ben a világ egyéves internetforgalma fér el.

Molnár Csaba

Már a nap-éj egyenlőség sem egyenlő

Március 20. a tavaszi nap-éj egyenlőség napja, egyúttal a csillagászati tavasz kezdete. De ez nem ennyire egyszerű.

Lázár Fruzsina

Gombával irtanák a kullancsokat

Magyar tudósoknak köszönhetően megvalósulhat a környezetkímélő kullancsirtás. Főszerepben a penészgomba.

Gazdaság

MTI

Mavir: Már vasárnap kevesebb áramot fogyasztottunk

A cég szerint egy nap körülbelül 1,5-3 százaléknyi villamos energia takarítható meg az óraátállítással.

Tóth László Levente

Fellélegezhetnek a háziasszonyok

A hideg tél miatt elképesztő drágulással találkozhattak a fogyasztók a zöldséges polcoknál az elmúlt hónapokban.

Bodacz Péter

Újabb közpénz landol a Malév-cégnél

Könnyen tiltott állami támogatásnak minősülhet a bérfelzárkóztatásra szánt 153 millió forint.

MN

A dolgozókat sújtja nagyszombaton a kormánydöntés?

Az üzletek hagyományosan nyitva tartanak a szombati napokon, beleértve a nagyszombatot is.

Hétvégi Magazin

Molnár Csaba

Esznek-e még kutyát Dél-Koreában?

Az állatvédők örülnek, az idős, vidéki dél-koreaiak azonban tradícióik elárulását látják a szigorításokban. Nyílt színen ebet vágni egyelőre tilos!

Térey János

Kukorelly számára az irodalom olyan, mint másnak a drog

Rég olvastam ilyen szabad és fölszabadító hatású, ennyire független (szellemű, hangvételű) könyvet.

Magyar Nemzet

Hamvas Béla ezerarcú és egyszerű életműve

Százhúsz éve született Hamvas Béla. László Csaba-interjú. Melania Trump szlovéniai szülőhelyén jártunk. Szombaton Magazin.

Kritika és ajánló

Makrai Sonja

Egy hóbortos hétvége margójára

Woody Allen Szentivánéji szexkomédiájából készítettek előadást a Pesti Színházban.

Pion István

Egyszerűen és tömören, ahogy azt kell

Hetvenedik születésnapja alkalmából jelent meg Nádasdy Ádám új kötete: pátosz nélkül az idő múlásáról.

Hegyi Zoltán

Falutáblától falutábláig

Ha valami vacak és sekélyes, akkor alternatívát kell felmutatni. Tordason ezzel próbálkoznak.

Életmód

Jásdi István

Jövőt a Balatonnak!

Az örökség ápolása és a minőségi munka – csak ezek tarthatják meg értékeinket hosszú távon.

Buzna Viktor

Robotok és reform az öregedés ellen

Ambiciózus tervvel állt elő a japán kormány, hogy fiatalabbá, energikusabbá tegye öregedő társadalmát.

Molnár Csaba

César Millán: Fojtó nyakörv

Millán hozta a kötelező, tündérmeseszerű kerettörténetet. Az állatok bántalmazásának ügye a színfalak mögött maradt.

Sport

Bucsy Levente

Rejtélyes bokszolóhalál a mérkőzés után

Az angol Ed Bilbey 17 éves volt, a mérkőzés előtti orvosi vizsgálat sem mutatott ki nála rendellenességet.

MN

A stadion áll, a csapat és a nézők hiányoznak

Felavatták a ZTE új stadionját, az állam közel kétmilliárdot adott a zalai megyeszékhelynek.