2018. január 16.,
kedd, Gusztáv napja

Tudomány és technika

Tudomány és technika

Molnár Csaba

A rénszarvasos kötött pulóvereknek befellegzett

Az éghajlatváltozás sokkal gyorsabban történik, mint azt sejthettük, egy kiszivárgott ENSZ-jelentéstervezet szerint.

Szabó Emese

Nem iszunk elég tejet, és ezt nem csak a csontjaink bánják

A magyarok 84 százaléka nem fogyaszt elég tejterméket, pedig az ilyen élelmiszerek daganatok megelőzését is segítik.

Sashegyi Zsófia

Ablakon kidobott arany: belefulladunk az elektronikai hulladékba?

Javíttatás helyett szinte mindent kidobunk. A fogyasztással nem tart lépést az újrahasznosító ipar.

Molnár Csaba

Újabb és újabb furcsaságok derülnek ki a rejtélyes, szivar alakú objektumról

A Vega irányából érkezett a naprendszer első ismert csillagközi vendége.

Molnár Csaba

A rohamosan pusztuló vízi élőhelyek és a kormányzás

A madarak Afrika déli részén, Dél-Amerikában és Közép-Ázsiában vannak veszélyben magyar biológusok cikke szerint.

B. Kovács Gergely

A fáradhatatlan Attenborough maga is a természet csodája

Hangyászsünfajtát neveztek el róla, lovaggá ütötték, és a BBC programigazgatója is volt.

B. Kovács Gergely

Egy négylábú kell csak, és szinte kutya bajunk

A kutya nem helyettesíti az emberi társat, de sok mindenben épülésünkre és egészségünkre lehet.

Molnár Csaba

Minden, amit a Curiosity Mars-járó valaha látott

A robotokat irányító személyzet munkaideje nem a földi napokhoz, hanem a marsi szolokhoz igazodik.

MTI

Elhunyt Ötvös László

A Széchenyi-díjas vegyész életének 89. évében halt meg.

MTI

Kihalás fenyegeti a Nagy-korallzátonynál élő teknősöket

A víz melegedése miatt ma már szinte csak nőstény egyedek jönnek világra a térségben.

MTI

Orrspray a szerencsejáték-függőség ellen

A kutatók szerint készítményük blokkolja a függőség kialakulásában szerepet játszó dopamin termelését.

MN

Amíg nálunk melegrekord van, a Szaharában havazik

A legszárazabb sivatagban ezelőtt csak egyetlenegyszer, negyven éve számoltak be hóesésről.

MN

Idén a földikutya lett az év emlőse

Tavaly a mogyorós pelét választották.

MTI

Titkos amerikai szállítmányt bocsátott fel a SpaceX

Az eszközt a Falcon–9-es típusú hordozórakéta indította útnak.

MTI

Új módszer segíthet a Parkinson-kór korai felismerésében

A vérben lévő koffein koncentrációjának mérése hozhat áttörést.