2013. május 23., Dezső napja

Kiderült: ezért vádaskodik egyből a baloldal

21

Hoppál Péter szerint amint újabb hírek kerülnek elő a baloldal körüli problémákról, akkor ők egyből azzal vádaskodnak, hogy „itt valami hárítás van”. Tovább

A rezidensek háborút hirdettek a hálapénz ellen

9

A korrupciónak e puha formájában szinte mindenki érintett, ezért a hálapénz rendszerét az orvostársadalom egyedül nem is tudja felszámolni. A Rezidensszövetség elnöke össztársadalmi cselekvést sürget. Tovább

„Zsoltékat meg kellene találják, ha élnek”

A külföldi hegymászóportálok kész tényként közlik Erőss Zsolt és Kiss Péter halálának hírét. Erőss felesége pedig már nem várja haza a férjét. Kollár Lajos legújabb bejegyzésében úgy fogalmazott: „Bele kell törődnünk”. Tovább

MNO+

  • Bucsy Levente

Versenykeróval, hátizsákkal a Balaton körül? Leszakadó pedállal Füredig? Napi egy eső? Túlzsúfolt bringáskocsi a vonaton? Balaton-kör 3 nap alatt Anitával. Tovább

6
10

A Magyarország által kialkudott, nettó 7301 milliárd forintos keretösszeg további 20 százalékkal is bővülhet a 2014–2020 közötti időszakban. Tovább

10

Szerinte még nincs meg az a cáfolhatatlan bizonyíték, amely alapján teljes felelősséggel nyilvánosságra lehetne hozni, hogy kik szivárogtatták ki 2006-os őszödi beszédét. Tovább

A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) összesen 45 terhelttel szemben, 32 különböző mérkőzéssel kapcsolatban emelt vádat. Tovább

22

Az év első három hónapjában kevesebb gyermek született, valamint a halálozások száma is csökkent az előző év azonos időszakához képest. Visszaesett a házasságkötések száma is. Tovább

A szennyvízszippantás díjának csökkentése után, a temetkezés költségeinek mérséklésével folytatódhat a rezsicsökkentés. Tovább

Hirdetés

Belföld

2

Mintegy két hónappal a tartományi újjáépítési csoport hazatérése után a Magyar Honvédség újabb afganisztáni egysége is befejezte tevékenységét Afganisztánban. Tovább

Külföld

Lemondott a kormányalakítás jogáról csütörtökön Bulgáriában Bojko Boriszov volt kormányfő, elismerve, hogy az általa vezetett jobboldali párt nem tud kormányképes koalíciót létrehozni. Tovább

Gazdaság

A bevételek és az állami források folyamatos csökkenése ellenére néhány felsőoktatási intézménynek még mindig jelentős tartaléka, összességében tízmilliárd forintot meghaladó értékpapír-állománya volt 2012-ben. Tovább

Vélemény

Lukács Csaba

Ember a hegyen

17

Vezércikk: Az agyunk tudja már a csaknem száz százalékban biztos választ, de a szívünk reménykedik még: hátha egyszer csak betoppan Erőss Zsolt és hegymászó társa, Kiss Péter valamelyik táborba a Kancsendzönga sikeres megmászása után. Tovább

Kék hírek

Három autó ütközött össze a 41-es út Nyíregyháza-Oros és Napkor közötti szakaszán csütörtök délután, a balesetben hárman megsérültek. Tovább

Egy 82 milliméteres, második világháborús szovjet aknagránátot találtak a Főpolgármesteri Hivatal Gerlóczy utcai épületének tetőszerkezetében csütörtök délben. Tovább

Családháló

Angyal vagy ördög – minek születünk?

Az ártatlan kisgyerekek a pszichológusok múzsái is, mivel még nem befolyásolja őket a külvilág, a kultúra, a társadalmi normák.

Balesete után alig három héttel hajtottak végre életmentő arcátültető műtétet egy 33 éves lengyel férfin. Tovább

Vízipisztolyos mini árvíz, látványos hidrológiai kísérletek, makettezés és színház várja a kicsiket és a nagyobbakat margitszigeti gyereknapra. Tovább

Életmód

Közel kétkilós, focilabda nagyságú szőrcsomót operáltak ki Floridában egy tigris gyomrából. Tovább

Több mint hatmillió látogatója volt a világ legmagasabb távközlési tornyának, a Tokyo Skytree-nek, a Tokyo Skytree Town pedig csaknem 51 millió embert vonzott. Tovább

Technika

A Levante személyében a Fiat csoport újabb próbálkozásai sem maradnak el, s a Maserati hobbiterepjáróvá alakulása az ígéretek szerint sikerrel kecsegtet. Tovább

A Galaxy S4 sokkal népszerűbb mint elődje, alig győznek eleget gyártani belőle. Tovább

A délelőtti gyakorláshoz hasonlóan a délutáni szabadedzésen is Nico Rosberg, a Mercedes német pilótája volt a leggyorsabb Monacóban. Tovább

A címvédő Miami Heat hosszabbítás után 103–102-re nyert a vendég Indiana Pacers ellen. Tovább

MNO videó

<iframe id="videoplayer_72764" src="http://video.mno.hu/embed/72764" style="width:686px; height:500px"></iframe>
Időpont
2013
05
23
Megye
Város
Mozi
KERESÉS

Panorámaképek

24 óra hírei | Legolvasottabb

14:42 Halálosztó

Tovább

09:10 Híradó

Hirdetés
<iframe id="videoplayer_72852" src="http://video.mno.hu/embed/72852" style="width:686px; height:500px"></iframe>
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Időjárás

ma
zápor
Min: 8°C
Max: 17°C
holnap
derült
Min: 6°C
Max: 21°C
Részletek
Hirdetés
Hirdetés

Bundabotrány: vádemelés 45 személlyel és 32 mérkőzéssel kapcsolatban. Tovább folytatódik a bundaügy   [BANNER133]   A KNYF közleménye szerint az ügyben érintett 45 vádlott között...

Tíz Wembleyt is megtöltene a szombati BL-döntő. A német szurkolók szombaton zsúfolásig megtöltik majd a londoni szentélyt   A Wembley-ben már hetekkel ezelőtt garantált volt, hogy...

Hirdetés

Szavazás

Rezsicsökkentés

Mi a véleménye a rezsicsökkentésről?