Külföldön kész tényként kezelik Erőss Zsolték halálát
A külföldi hegymászóportálok kész tényként közlik Erőss Zsolt és Kiss Péter halálának hírét. Erőss felesége pedig már nem várja haza a férjét. Tovább
Trükkös bűnözők, gyanútlan idősek
Egyre több idős ember válik besurranó betörők, trükkös csalók, tolvajok, rablók támadásának elszenvedőjévé. Tovább
Tízmilliárdos egyetemi tartalék állampapírban
A bevételek és az állami források folyamatos csökkenése ellenére néhány felsőoktatási intézménynek még mindig jelentős tartaléka, összességében tízmilliárd forintot meghaladó értékpapír-állománya volt 2012-ben. Tovább
MNO+
Versenykeróval, hátizsákkal a Balaton körül? Leszakadó pedállal Füredig? Napi egy eső? Túlzsúfolt bringáskocsi a vonaton? Balaton-kör 3 nap alatt Anitával. Tovább
Az ügy „koronatanújának” a Heti Válaszban megjelent szavai alapján hat MSZP-s politikusra szűkíthető, hogy ki szivárogtathatta ki Gyurcsány Ferenc balatonőszödi beszédét. Tovább
A riválisok mellett a játékvezetőket is le kellett győznie a magyar női junior kézilabda-válogatottnak az Európa-bajnoki selejtezőn – mondta Hajdu János. Tovább
Megvizsgálná a Karsai József korábbi szocialista képviselő által emlegetett titkos Hajdú-Bét-dossziékat Wittner Mária fideszes országgyűlési képviselő. Tovább
Ismét hűtlen kezelés megalapozott gyanújával hallgatták ki Szenteczky Jánost, az MSZP csepeli elnökét egy megszüntetett, de újra indított büntetőeljárásban. Tovább
A hajdúságiak a kispesti Bozsik Stadionban rendezett szerdai döntőben 2–1-re legyőzték a bajnok Győri ETO FC együttesét. Tovább
Belföld
Mintegy két hónappal a tartományi újjáépítési csoport hazatérése után a Magyar Honvédség újabb afganisztáni egysége is befejezte tevékenységét Afganisztánban. Tovább
Gazdaság
A legutóbbi kedvező GDP-adat közvetetten járulhat hozzá a pozitív döntéshez, mivel alátámasztja a kormány előrejelzéseit – közölte Banai Péter Benő. Tovább
Vélemény
Ember a hegyen
Vezércikk: Az agyunk tudja már a csaknem száz százalékban biztos választ, de a szívünk reménykedik még: hátha egyszer csak betoppan Erőss Zsolt és hegymászó társa, Kiss Péter valamelyik táborba a Kancsendzönga sikeres megmászása után. Tovább
Kultúrgrund
A kommunizmus üldözötteinek alakja, de a híres cseh irónia is színpadra kerül a Csekkold! – kortárs cseh színházi fesztiválon. Tovább
Sikeres volt az első kínai vékonybél-átültetés
Egy ikerpár két tagját érintő, sikeres vékonybél-átültetésről számolt be a kínai média kedden az északnyugat-kínai Senhszi tartomány székhelyéről, Hsziaanból.
Nem minden ragadozó őshüllő vadászott egyformán: az alloszaurusz sólyomszerűen csapott le zsákmányára. Tovább
Így ismerhető fel gyorsan a stroke
A gyors és pontos felismerés, illetve az időben történő kezelés a stroke kezelésének kulcsa. Tovább
Életmód
Spongya Bob és Popeye is várja a családokat
Bohócparádéra és gyereknapi mulatságra várja a családokat május 26-án 10 órától a Fővárosi Nagycirkusz. Tovább
Csalódást okozott Luke Skywalker nadrágja
A homokszínű Levi’s farmernadrágot Mark Hamill viselte Luke Skywalker szerepében az első Star Wars-filmben 1977-ben. Tovább
Az olimpiai és világbajnok 400-as Sanya Richards-Ross és a vb-címvédő 110 gátas Jason Richardson is indul július 10-én a Gyulai István Memorial – Atlétikai Magyar Nagydíjon. Tovább
Dzsudzsák Balázst négy meccsre eltiltotta az Orosz Labdarúgó-szövetség, mert csapata, a Dinamo Moszkva hétvégi bajnoki mérkőzésén kiállították. Tovább
A Pittsburgh Penguins 7–3-ra nyert az Ottawa Senators otthonában az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) Keleti főcsoportjának elődöntőjében. Tovább
24 óra hírei | Legolvasottabb

Top 10
Coulibaly mindenhol gólkirály lenne. Kondás Elemér boldogan nyilatkozik, de Pintér Attila, a bajnok edzője sem szomorú A Debrecen-Győr (2-1) Magyar Kupa-döntő után előbb a vesztes...
Raduly Józsi bácsi előre megmondta: a Lokié a Kupa. Andrics ünnepli a győriek vezető gólját Fotó: Takács József, FFT [BANNER133] Meglepően sokan jöttek fel Pestre - Kispestre - a 71....
Utazás
Szavazás
Rezsicsökkentés
Mi a véleménye a rezsicsökkentésről?













