Nem bírta ki, Elon Musk gyorsan be is szólt a Metának a nagy leállás miatt
Legszebb öröm a káröröm?
Legszebb öröm a káröröm?
„Kár a gőzért!” – írta a miniszterelnök politikai igazgatója.
Egy nagy követőtáború online lap kérdezte meg a követőit a magyar miniszterelnökről.
A hirdetők sorra hagyják ott a közösségi platformot, az előfizéses modell pedig még messze nem pótolja az így kiesett bevételeket.
A civil szervezet jelentésében hamisan vádolta meg az X-oldalt, több cikk felfüggesztette hirdetéseit.
Azt állítja, ma már nem tesz ilyet, inkább direktben megkeresi az újságírót, hogy beszéljenek.
Az Európai Bizottság vizsgálata miatt drasztikus lépést tehet Elon Musk.
A népszerű amerikai jobboldali véleményvezér nemsokára az orosz televíziók képernyőjén is feltűnhet.
Elon Musk nagyon érdekesnek találta a magyar miniszterelnökkel készített interjút.
A Netflix jelszómegosztásainak felszámolásával májusban hatályba lépett szigorítása, valamint a júniusi rekordszámú regisztrációt követő visszaesés ellenére is emelkedik a legnagyobb streamingszolgáltató előfizetőinek a száma – közölte az Antenna piackutató cég.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A tatabányai beszéde után menekült a kérdések elől Budapest jelenlegi főpolgármestere.
Újabb szintet ért el a baloldali politikus üldözési mániája.
A külföldi finanszírozók ezt várják el tőlük.
Szentkirályi Alexandra szerint pedig lennének olyan kérdések, amikhez jól jönne a baloldali városvezető által megálmodott rendszer.
Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó szerda este a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren fogadta Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét és házastársát – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Magyar klasszikus és kortárs darabok, vidéki és külhoni magyar társulatok szerepelnek a májusi műsorban.
Sorra számolták fel a tiltakozótáborokat a hatóságok, több tucat embert letartóztattak.
Hatvanegy éves volt.
Kémkedéssel vádolják a diplomatát, az orosz nagykövetet behívatta a kormány.
Tarlós István a Savoyai kör rendezvényén elmondta, mindhárom főpolgármester-jelöltet ismeri, és biztos abban, hogy a kormánypártok jelöltje lenne legalkalmasabb a pozícióra.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.