Újabb szászezreket menthet meg a kormány
A nagyobbik kormánypárt azt javasolja, legyen folytonos az árfolyamgátba való belépés lehetősége, vagyis bárki bármikor választhassa az árfolyamrögzítést. Tovább
Európa jövőjéről megy a vita, ha Magyarországot kritizálják
Balog Zoltán szerint a hazánkkal kapcsolatos kritikák hátterében az egész Európát foglalkoztató kérdések állnak. Tovább
Lélegzetelállító felvételeket készítettek Erőssék
Erőss Zsolt az Elburztól a Kilimandzsárón át a pakisztáni és a nepáli csúcsokig bejárta a világ legszebb vidékeit. Az MNO több galériát is összeállított az általa és róla készített, lélegzetelállító fotókból. Tovább
Erőss Zsolt és Kiss Péter örökre a hegyen marad
Vincze Szabolcs péntek reggeli blogbejegyzése szerint Erőss Zsoltot és Kiss Pétert nem keresik tovább. Tovább
Kerényi Imre homofób megjegyzése ellen ma újabb tiltakozó nyilatkozatok születtek. Tovább
Gyurcsány Ferenc nem hiszi, hogy a Szilvásy György vezette titkosszolgálatnak is szerepe lehetett annak idején az őszödi beszéd kiszivárogtatásában. A Portik–Laborc-találkozók hanganyagának leiratából azonban erre lehet következtetni. Tovább
A belügyminiszter bizottsági meghallgatásán azt mondta, még teljes kialakulása előtt elhárítottak minden, hazánkra leselkedő nemzetbiztonsági veszélyt. Tovább
A hősök emelik magasba a Hazát
A hősi halált halt katonák emlékének ápolása minden nemzet alapvető erkölcsi feladata. A Hősök Napjára 34 katona sírját újítottak fel a Farkasréti temetőben. Tovább
A Nemzetgazdasági Minisztérium közzétette a reklámadóról szóló törvényjavaslat munkapéldányát. Tovább
Az európai integráció rendszerét egy nagyon szigorú, jól értelmezhető jogi rendszerben lehet működtetni. Tovább
Jövő héten lezárulhat a hazánkkal szemben 2004 óta fenntartott túlzottdeficit-eljárás. Tovább
Belföld
Jelenleg 1111 eltűnt gyereket és fiatalkorút keresnek, ebből 245 esetet még az előző évről hoztak át. Tovább
Gazdaság
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a növekedési hitelprogram III. pillére keretében 2013. június 3-ától heti rendszerességű eurólikviditást nyújtó devizacsere-tendereket tart, összesen 8 különböző futamidő mellett. Tovább
Vélemény
Kilenc mondat – egy Kerényire
Vélemény: Összekente. Nem kaszinótojással: bélsárral. Ami a szájából jött. Csak remélni tudom, hogy nem a lelkéből. Tovább
Kultúrgrund
Boris Vian és a halálos iram
Igaz szerelem sablonok nélkül, a jó és a rossz harca modern Pöttöm Pannával, titokzatos holdkövek Barkácsfalván és akcióorgia: íme a hét mozibemutatói. Tovább
Kék hírek
Alvó férjét szurkálta meg késsel egy nő hajnalban Hegyeshalomban – közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtügyeletese pénteken az MTI-vel. Tovább
Kiégett egy busz pénteken Csesznek mellett, senki sem sérült meg, de a műszaki mentés idejére a 82-es főutat teljes szélességében lezárták. Tovább
Életre kelnek Bálint Ágnes meséi
Mazsola, Frakk, Lukrécia és Szerénke is várja a gyerekeket szombaton és vasárnap Vecsésen, az első Bálint Ágnes Mesefesztiválon.
Amerikai kutatók elkészítették az emberi bőrön megtalálható gombák és baktériumok térképét. Ezen a testrészen van a legtöbb kórokozó. Tovább
Gyermeknap: programok és meglepetések a Börzsöny Kisvasúton
Ajándékkal és kézműves-foglalkozásokkal kedveskednek a kicsiknek gyermeknap alkalmából a Börzsöny Kisvasúton. Tovább
Életmód
Hidroplánok és a tóparti finn szauna
A finn hidroplánpilóták is olyan kempinget választottak nyári találkozójuk helyszínéül, ahol már reggel felfűtötték a szaunát, ami egy titkot is rejtett magában. Tovább
Élő adásban aludt el Morgan Freeman
Éppen új filmjét reklámozta Morgan Freeman, amikor elnyomta az álom. A baj csak az, hogy ez élő adásban történt. Tovább
Czink Melinda a 2010-ben győztes, 2011-ben pedig döntős olasz Francesca Schiavonéval találkozik a francia nyílt teniszbajnokság főtáblájának első körében Párizsban. Tovább

Top 10
Időben elkészül az új Albert-stadion. 2014-től már az új arénában játszhat a Ferencváros (Fotó: foci-live. hu) [BANNER133] A kormánybiztos közölte: várhatóan még idén...
Reus: Történelmet akarunk írni Londonban!. Reus Márkóra kulcsszerep hárulhat szombat [BANNER133] A Bayern már a szezon közepén a pontszámok alapján megnyerte a német bajnokságot. A...
Utazás
Szavazás
Rezsicsökkentés
Mi a véleménye a rezsicsökkentésről?













