Lékai Máté sejtelmesen a visszavonulásáról beszélt, Mikler itthon maradt
A férfi-kézilabdaválogatott csütörtökön és vasárnap Litvániával játszik a jövő évi világbajnokság selejtezőjében.
Nem elegendő a nyugati segítség a háborúban álló ország számára.
Az ország elleni esetleges támadás kivédése a cél.
Az ukrán elnök mellett magas rangú tisztiviselőket is ki akartak iktatni.
Marija Zaharova leszögezte: ha a britek beváltják a fenyegetésüket, Oroszország válaszolni fog.
A balatonfüredi Hamvas Béla Asztaltársaság kezdeményezte a tizenhárom szakavatott szerző alkotta pioneer kötetet összeállítását, amely remélhetőleg további kutatásokra sarkall másokat. A kötetet május 8-án Horváth Róbert vallástörténész és Stamler Ábel vallástudós szerkesztők mutatják be a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
A Protestáns Újságírók Szövetsége által szervezett következő Prúsz Klubest vendége Prőhle Gergely, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója, a Magyarországi Evangélikus Egyház országos felügyelője lesz. A keresztény Európáról szóló beszélgetésen meglepetésvendégként egy ismert borász is megjelenik majd.
Charlie nagysikerű 2022-es koncertje után május 8-án ismét fellép a Magyar Zene Háza Koncerttermében, ahol olyan közelségből láthatjuk, ahogyan más, tőle megszokott nagy koncerthelyszíneken már aligha. A koncerten a műsor középpontjában találhatjuk magunkat, és egészen emberközelről élvezhetjük énekét, legjobb dalait.
Véssey Gábor festő 75. születésnapja alkalmából rendeznek kiállítást a Pesti Vigadóban, ahol láthatóak lesznek a mester utóbbi öt évben készült sorozatai: az Őszi ének, A hold hangjai, Érintés, Szívek és évek, Ivók, A fény tanúi, amelyek megszólaltatják a művész sokszor humoros, ironikus, drámaisággal telített festői világát.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) által szervezett Ludovika Fesztiválon 2024. május 9-11-én, csütörtökön és pénteken az Orczy-parkban a főszerep a Ludovika Szabadegyetem programsorozaté lesz, amelyen napközben nemzetközileg ismert szakemberek fejtik ki gondolataikat, péntek este pedig ingyenes koncertek várják a közönséget.
Szombaton családi nap várja a részvevőket az Orczy-kertben, a fesztivál látogatói betekintést nyerhetnek az egyes hivatásrendek világába, a Ludovika Campuson testközelből megtekinthetnek harcjárműveket, de lesznek koncertek, kézműves programok, ügyességi- és társasjátékok, bemutatók, kiállítások és színház is.
Hamarosan bemutatják Galambos Attila és Szemenyei János családi darabját, a Szaffit.
A helyszín naponta maximum 3500 embert képes fogadni.
31. Gizella-napok Veszprémben.
A Hazajáró szemmel 4. című kiadvány a Kárpát-medence kincseit mutatja be képekkel, szemelvényekkel.
A King Lear Show május 10-én debütál.
A leszállásról készült videofelvételeken az látszik, hogy szikrák repkedtek és füst gomolyog, miközben a repülőgép talajjal érintkező első részével végigsiklik a kifutópályán...
Kőkemény biztonsági stábbal érkezik hazánkba Hszi Csin-ping, biztonságpolitikai szakértőt kérdeztünk, hogyan védik a távol-keleti globális hatalom első emberét. Röviden: nagyon.
Melyik az öt legfontosabb európai ügy, amelynek jövőbeli kezelése a voksolás eredményétől függ? Melyik frakció lesz a Fidesz uniós pártcsaládja? A Fidesz EP-delegációjának elnökét kérdeztünk podcast-műsorunkban.
De a cégei azért egyre gyakrabban tűnnek fel Magyar Péter mögött.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.